Ez azért is különösen veszélyes, mert az erőszak első lépcsője többnyire nem egy elcsattanó pofon, de a baljós előjeleket sokan nem veszik elég komolyan, noha már ezek is bőven indokot szolgáltatnak arra, hogy csomagolni kezdj. Nézzük most, mik azok a jelek, amelyek egyértelműen erőszakos partnerre utalnak, sokan mégsem kezelik helyén őket.
Sértő becenevek
Szinte minden pár használ beceneveket egymás között, és a hagyományos, kedveskedő megszólítások mellett egészen furcsák is akadnak, amelyeket más körülmények között akár sértőnek, picit gunyorosnak is találhatnánk.
Mindez persze lehet egy belső, csak a két ember által ismert vicc eredménye, így ha senkinek nincs gondja azzal, hogy a másik mondjuk Okostojásnak vagy Tökfilkónak becézi, mert tudja, hogy mindez egy bolondos, de szeretetteli ugratás része, akkor ez a dolog rendben van. Olvass még a témában
„Soha nem merem kezdeményezni a szexet” – Miért vagy szégyellős a hálószobában?
„Azt hittem, barátok vagyunk, de így is csak a bugyimba akart kerülni” – Házas férfiak és az ő barátságaik
„Ha nekem van hobbim: rossz anya vagyok, de ha a férjemnek, akkor ő a szenvedélyének él” – Kettős mérce a nemek között
„Megváltoztattam az összes előfizetése jelszavát” – Megcsalás utáni bosszútörténetek
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






