Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Digitális ikertestvérünk helyettesíthet...

Digitális ikertestvérünk helyettesíthet minket a halálunk után

Pixie frizura 60 felett: kinek áll jól és hogyan kérd a fodrásznál

Digitális mennyország

Smart szerint arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy míg az emberi élet véges dolog, addig a technika folyamatosan fejlődik, az adatok pedig átmenthetőek, így digitális ikertestvérünk halálunk után is itt maradhat a szeretteinkkel, vagy akár tovább irányíthatja vállalkozásunkat, kvázi folytathatja a mindennapi életünket, arra alapozva, hogy mi hogyan döntenénk bizonyos helyzetekben, illetve hogyan reagálnánk a körülményekre.

Ijesztően hangzik? Vagy elképzelhetetlennek? Pedig Smart szerint nincs is olyan távol.

„Amikor meghalunk, a mi gyerekeink már nem a temetőbe fognak kimenni, hogy beszéljenek hozzánk. Ha hiányzunk nekik, egyszerűen bekapcsolják a programot, ami a személyiségjegyeinket őrzi, és elmondják, amit szeretnének, a digitális ikertestvérünk pedig úgy válaszol rá, ahogyan mi is tettük volna” – mondta el az interjúban a jövőkutató.

A cikk folytatódik, lapozz!

Vadvízi folyóval és Fekete Lyukkal vár Magyarország legnagyobb aquaparkja Következő cikkünkVadvízi folyóval és Fekete Lyukkal vár Magyarország legnagyobb aquaparkja 
🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

3 csillagjegy, akit próbára tesz a sors
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.