Nincs olyan egészségügyi dolgozó, akinek ne lenne valami meglepő vagy durva munkahelyi sztorija, de az alábbi esetek viszik a pálmát.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/6 A mérgező hölgy, aki 23 ember megbetegedését okozta
1994-ben Gloria Ramirez méhnyakrákja miatt kórházba került és rejtélyes módon az őt ápoló személyzet sorra rosszul lett. Az orvosok és ápolók - akik érintkeztek a nővel – elájultak, légzési nehézségeik támadtak és izmaik görcsösen rángatóztak. Akik a nő vérét vizsgálták, erős ammóniaszagról számoltak be. Végül Gloria meghalt a betegsége okozta veseelégtelenségben, de rövid kórházi kezelése alatt 23 dolgozó betegedett meg és szorult ápolásra. A nyomozás nem jutott eredményre, így egyesek szerint a nő mérgező volt, mások szerint pedig csak a kórház akart valamit eltussolni egy színlelt tömeghisztériával.
2/6 A katona a végtelen étvággyal
Az 1700-as években élt egy Tarrare nevű katona, aki állandóan farkaséhes volt, de annyira, hogy szinte egészben nyelt le almákat és kisebb élő állatokat. Az akkori orvosok értetlenül álltak az abszurd étvágy előtt és bőszen vizsgálták a férfit. Tarrare kutyákat és macskákat is evett, mindegy volt neki, csak menjen le a torkán. Ma már tudjuk, hogy az étvágyért felelős központ az agyban a hipotalamusz, ezért valószínűleg a férfinak itt volt valamiféle rendellenessége.
Egy 67 éves nő homályos látásra, illetve szemszárazságra panaszkodott és mivel láthatóan vastag, kékes réteg fedte a szemét, így beírták egy rutinszerű szürkehályog műtétre. Az orvosok alig hittek a szemüknek (haha) amikor kiderült, hogy a furcsa réteg a szemgolyón nem hályog, hanem a nő egyik szemében 10, a másikban 17 darab kontaktlencse, összetapadva. A páciens az elmúlt 35 évben eldobható, havi kontaktlencsét hordott, de szemésznél egyszer sem járt. Mint kiderült, nem tudta, hogy a lencséket ki kell venni és el kell dobni, ő csak egymásra rakosgatta őket a szemében.