Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Ez a bizalom 5 szabálya – a...

Ez a bizalom 5 szabálya – a pszichológus mondja

5 kozmetikum, amire kár a pénzt költeni

Legyen külön életetek!

Talán furcsán hangzik, de a bizalom hiánya sokkal gyakoribb az olyan párok esetében, akik folyton együtt vannak, mint akik nem adták fel a saját életüket. Az emberek ugyanis hajlamosak arra, hogy minden olyan korábbi dolgot, ami fontos volt számukra, vagy örömet szerzett, a párkapcsolatukkal helyettesítsék – ez természetesen lehetetlen, és a párok hajlamosak egy fantáziavilágot létrehozni, amiben a párjuk minden lemondásért kárpótolja őket. Amikor a másik természetesen nem tud megfelelni ezeknek az irreális elvárásoknak, meginog a bizalom.
Pszichológusok szerint azok a párok, akik továbbra is megőrzik a saját identitásukat, könnyebben tartják életben az egymás iránt érzett szenvedélyt is. Ha pedig a magánéletük és a kapcsoltuk kielégítő, nincs okuk máshol keresni a kalandot, így arra is kisebb az esély, hogy megcsalják a partnerüket – ezt a biztonságot pedig mindkét fél érzi, így nagyobb lesz a bizalmuk egymás iránt.

A cikk folytatódik, lapozz!

Következő cikkünkMiért ekkor szakít a legtöbb szerelmespár?
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

4 csillagjegy, aki nyár végére elengedi a fájdalmas múltat
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.