🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/12 Rák
A Rákok mély empátiával és érzékenységgel rendelkeznek és hihetetlenül gondoskodóak. Már csak ebből is adódik, hogy olyan terhet vesznek magukra, ami nem igazán indokolt. Érzelmileg gyakran túltelítődnek és nehezen kezelik a stresszt. Ennek eredménye lehet gyomorpanasz, vagy éppen hízás, hiszen az érzelmi evésre is hajlamosak – akárcsak arra, hogy folyton fel- és lemenjen a súlyuk, azaz belecsöppenjenek a jojó effektusba.
5/12 Oroszlán
Az egészség szempontjából az Oroszlánok többnyire szerencsések, ugyanis jó a fizikumuk, ideális az állóképességük. Azonban idegeskedésre a jegy szülöttei is hajlamosak, vagy éppen a másik végletre: könnyen ellustulnak. Természetesen egyik sem szerencsés, hiszen utóbbi elhízással fenyeget, míg előbbi gyomorpanaszokat generálhat, valamint negatívan érinti a szív-és érrendszert.
A Szűz jegyűek híresek arról, hogy odafigyelnek az egészségükre, ezért ezen a téren nem lehet rájuk panasz. Általában kiegyensúlyozottan étkeznek, mozognak, viszont a stressz kezelésére nem mindig fordítanak kellő hangsúlyt. Pedig fontos lenne, akárcsak az, hogy ne legyenek ennyire kritikusak önmagukkal szemben. Túl sokat vállalnak, a munkán stresszelnek és a külsejükkel is sokszor elégedetlenek, ami akár evészavarokhoz vezethet.