Aztán ahogy befejezed a főiskolát és közelítesz a húszas éveid közepe-vége felé, egészen más gondokkal találod szemben magad, mint érettségi előtt. Munkát kell találnod, fizetned kell a bérleti díjat, és persze el kell gondolkodnod a jövőbeli terveiden – ez alatt pedig már nem a hétvégi bulikat érted. És ami a legfurcsább része ennek az egész „húszas évekbeli átalakulásnak” az, ahogy szépen lassan (szinte észrevétlenül) a baráti kapcsolataid is megváltoznak…
Elhalványuló kapcsolatok
Akkoriban minden sokkal könnyebb volt; kevesebb erőfeszítésre volt szükség, hogy fenntartsd a barátságaidat, hiszen az életed szerves részei voltak. Nem kellett időpontokat egyeztetni, hogy találkozzatok. Minek, amikor együtt mentek órára, egy helyen laktok, vagy szimplán ugyanazokba a bulikba jártok minden hétvégén (fősuli alatt hétköznap is). Mindez annyira természetes volt, hogy nem is igazán gondoltál bele abba, hogy ez esetleg a jövőben máshogy alakulhat. És, azt hiszem, ez teszi igazán próbára a barátságokat; ilyenkor derül ki, melyik tart örökké, és melyik válik hamarosan csak emlékké.
És hogy mi váltotta ki belőlem ezeket a gondolatokat? Nos, az egész történet hetekkel korábbra nyúlik vissza. Noha alapjáraton nagyon szerencsésnek tartottam magam, mert sok embert nevezhettem barátomnak, rá kellett jönnöm, hogy közülük csak egy-kettővel tartom igazán a kapcsolatot. És a többiek? Hát, maximum egy-egy gyors üzenet a Facebookon, egyébként pedig csak a fotók és bejegyzések alapján tudom, éppen mivel töltik az idejüket. Egykori szobatársammal, Barbival már hetek óta próbálunk megszervezni egy találkozót, de valahogy mindig közbejön valami. Túlóráznia kell, a hétvégén nem lesz a városban, vagy épp én érzem magam túl fáradtnak… Akárhogy is; minél inkább belekerülünk ebbe a „felnőtt” életbe, annál nehezebb erősen tartani a baráti kötelékeket. Olvass még a témában
„Megláttam az arcát egy másik nő profilképén” – Így derült ki, hogy megcsaltak
„A feleségem sosem ismeri el, ha nem volt igaza” – A gyakori panasz, amit a férfiaktól hallok terapeutaként
A legénybúcsú már rég nem a vőlegényről szól – sokkal inkább a barátok ürügye a dorbézolásra
„Engedje mindenhova és ne pofázzon vissza” Férfiak undorító kommentjei egy női robot bemutatója alatt
Persze ezek után olyannyira elment a kedvem mindentől, hogy szerdán munka után baráti programok helyett csak bekuporodtam a kanapéra, és igyekeztem elterelni a figyelmemet a tévével – ez ám az ördögi kör, ugye? És ahogy váltogattam a csatornák között, bele is futottam egy Szex és New York epizódba, ami noha általában a pasizásról és a szerelmekről szól (ez ám a nekem való téma), mindezt a barátságokon keresztül mutatja meg (duplán illik a hangulatomhoz). Már épp kezdtem volna belemerülni a szomorkodásba, amikor pityegett egyet a telefonom: Bence írt egy üzenetet, hogy épp a közelben volt fociedzésen, és felugrana beszélgetni egy kicsit, ha már itt jár. Először reflexből elkezdtem írni a választ, hogy nagyon fáradtnak érzem magam, rosszkedvű vagyok, és egyébként sem volt időm rendet rakni (persze ezt a részt kihagytam volna belőle), de rájöttem: pont ezzel a hozzáállással érem el azt, hogy a baráti kötelékeim meglazulnak. Úgyhogy inkább kitöröltem az eddig leírt szöveget, és megmondtam neki, hogy várom.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
