Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 28. bejegyzés: Vajon miért tűnnek el a...

28. bejegyzés: Vajon miért tűnnek el a régi barátok?

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Persze ezek után olyannyira elment a kedvem mindentől, hogy szerdán munka után baráti programok helyett csak bekuporodtam a kanapéra, és igyekeztem elterelni a figyelmemet a tévével – ez ám az ördögi kör, ugye? És ahogy váltogattam a csatornák között, bele is futottam egy Szex és New York epizódba, ami noha általában a pasizásról és a szerelmekről szól (ez ám a nekem való téma), mindezt a barátságokon keresztül mutatja meg (duplán illik a hangulatomhoz). Már épp kezdtem volna belemerülni a szomorkodásba, amikor pityegett egyet a telefonom: Bence írt egy üzenetet, hogy épp a közelben volt fociedzésen, és felugrana beszélgetni egy kicsit, ha már itt jár. Először reflexből elkezdtem írni a választ, hogy nagyon fáradtnak érzem magam, rosszkedvű vagyok, és egyébként sem volt időm rendet rakni (persze ezt a részt kihagytam volna belőle), de rájöttem: pont ezzel a hozzáállással érem el azt, hogy a baráti kötelékeim meglazulnak. Úgyhogy inkább kitöröltem az eddig leírt szöveget, és megmondtam neki, hogy várom.

Életünk különböző lelki társai

Néhány órával később már tudtam, hogy jobban nem is alakulhatott volna az estém, ugyanis lelkileg teljesen feltöltődtem. Bence még be sem lépett az ajtón, de már elsütött egy viccet a hajamról (mentségemre szóljon, nem tudtam, hogy vendégem érkezik), aztán, mint aki hazaérkezett, lehuppant a kanapéra, és elkezdte váltogatni a csatornákat, mert ő „ilyen csajos sorozatot csak akkor nézne, ha fizetnének érte”. Beszélgetés közben folyton viccelődött velem, a komolyabb témáknál pedig őszintén elmondta a véleményét, még akkor is, ha egy kegyes hazugságot is bedobhatott volna.

És azt hiszem, talán ez számít igazán. Mert bár az embernek lehet 5-10-15 barátja is, legjobb barátból csak néhány adatik meg mindenkinek. A kettő között pedig hatalmas különbségek vannak. Utóbbi ugyanis lazán elsüt egy viccet a károdra, hiszen tudja, úgysem sértődsz meg rajta. Nincs szükség egy héttel korábban leszervezni egy programot, mert néha az is elég, ha egy órán keresztül beszélgettek a kanapén ülve. És ami a legfontosabb: nem érzed fáradságnak a találkozókat. Hiába vagy kimerült, kedvetlen, már az első perc után érzed, hogy hiba lett volna lemondani a programot.

Olvass még a témában

Miután Bence éjfél körül úgy döntött, hogy hazamegy, beálltam a zuhany alá, és átgondoltam a korábbi dolgokat. Valószínűleg ez az élet rendje – a középiskolai és fősulis barátságok egy idő után megkopnak. Nem a mi döntésünk alapján, és nem is azért, mert valaki elkövetett egy hibát, ami örök sebet ejtett a kapcsolaton. És még csak nem is az az oka, hogy többé nincs bennünk semmi közös. Egyszerűen csak az életünk már nem a barátaink körül forog. Azonban ott vannak azok az alkalmak, amikor késő estig dolgozol az irodában, ügyeket intézel a bankban, otthon pedig még nagytakarítást is végzel – a lelki társaid pedig megjelennek az életedben, és még ezekről a teljesen hétköznapi témákról is könnyen elbeszélgetsz velük. Csak néhány ember, akik hamarosan a családoddá válnak; egy olyan családdá, amit te választhattál magadnak. Ők azok a barátok, akiket magunkkal viszünk a felnőtt életünkbe. A korábbi barátok nem csináltak semmi rosszat, nincs velük semmi probléma. Egyszerűen csak van néhány ember, akikhez sokkal erősebb kötelék húz.

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!