A legidősebb nagytesó, a középső gyerek, a legfiatalabb kistestvér – az, hogy hányadikként születtél a családba, jelentősen befolyásolja azt is, milyen személyiséggé fejlődsz az évek során. Szakértők már rengeteget foglalkoztak a témával, mi pedig elhoztunk néhány állítást, ami megmutatja, hogyan formál téged a születési sorrended.
3/8 A középső gyerekek keresik a figyelmet
A középső gyermekek sokszor elhanyagolva érzik magukat, ebből kifolyólag pedig állandóan próbálják valamivel felhívni magukra a szülők figyelmét. Ők kicsit mindig a nagytestvér cipőjében kénytelenek járni, épp ezért kezdenek el lázadni, és ragaszkodnak ahhoz, hogy saját utat járhassanak be.
Ebből kifolyólag megeshet, hogy míg egy elsőszülött szorgalmasan tanul az iskolában, addig a második elhanyagolja a tanulást, vagy meg sem próbál jobb jegyeket szerezni. Megtanulják, milyen más módokon hívhatják fel magukra a figyelmet, és ezt később, felnőtt életük során is tudják kamatoztatni. Ezzel érik el azt, hogy mély benyomást tegyenek másokra!
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!