Ami a legjobb barátomat illeti…
Talán a hosszú évek tapasztalata, vagy a kellő csalódás mondatja azt velem, hogy már nem akarok mindenkivel barátkozni. Nagyon könnyen tudok megválni olyan emberektől, akikkel már nem közös az utunk. Több olyan barátságból is kiléptem az elmúlt egy évben, ahol a másik fél igényelte volna a társaságomat, én mégis azt éreztem, hogy már nincs bennünk semmi közös.
Nagyon szívszorító érzés egy barátot ezzel szembesíteni, mégis feltettem magamnak a kérdést. Mikor lennék boldog? Ha folyamatosan időt, energiát szentelnék egy kapcsolatnak, ami már nem tesz boldoggá, vagy helyet csinálok egy új embernek, akivel jobban tudok kapcsolódni.
Egy barátság, akár egy rossz házasság, idővel kihűlhet és csupán megszokásból, vagy az évekre való tisztelettel, barátságot ápolni valakivel, teljesen értelmetlen.
Olvass még a témában
Lehet, hogy fájdalmasabb közölni egy barátság végét, de sokkal őszintébb és felszabadítóbb. Tehát az elmúlt egy évben kigyomláltam a barátságaimat és még soha nem voltam ennyire boldog. Ehhez azonban az is hozzátartozik, hogy megtanultam magamat szeretni a legjobban, magamat első helyre tenni és mindenféle önzőség nélkül, a saját boldogságomra koncentrálni. Szerintem, ha valaki jóban van önmagával, egyszerűen nincs szüksége fölösleges barátságokra, akiktől maximum egy nagyon felszínes szeretetet kaphat.
Ha te is hasonló cipőben jársz, kezdd el átgondolni, hogy hány őszinte barátságod van. Ne félj szelektálni, mert soha nem maradsz egyedül! Egyrészt, te mindig ott leszel saját magadnak és ennél nagyobb kapaszkodó nem is kell az élethez, másrészt legalább helyet csinálsz új, igaz barátságoknak. A félelem és a megszokáshoz való ragaszkodás pedig csak addig tart fogva, amíg rá nem jössz, hogy milyen értékes is vagy.
