Ne ragaszkodj a barátaidhoz megszokásból!
Mindig is sok barátom volt, mert alapvetően barátságos, jókedvű ember vagyok, aki szívesen fogadott be új embereket a szívébe. Egy idő után már-már terhessé is vált, hogy olyan sokan akarnak velem barátkozni, mondom ezt mindenféle nagyképűség, vagy mártírkodás nélkül. Ma már tudom, hogy ez azért történt így, mert valójában senkit nem engedtem magamhoz igazán közel. A felszínes, életvidám énemet, viszont mindenki imádta, hiszen ki ne szeretne egy jókedvű ember társaságában lenni?
Azonban mindig bennem volt a kérdés, hogy vajon az igazi énemet (tele szorongással, kétségekkel és félelemmel) is legalább ennyire szeretnék? Sokáig elhessegettem ezeket az érzéseket és inkább nem figyeltem a belső hangra. Addig a pontig, amíg nem történt az életemben egy mélypont, mely során odalett az örök jókedv.
Lelkileg nagyon megterhelő időszak várt rám és hatalmas csalódottsággal töltött el, mikor szembesültem azzal, hogy hány barátom volt igazán mellettem.
Olvass még a témában
Jót is tartogatott ez a helyzet, mert közben rájöttem arra, hogy, akik viszont megmaradtak, ők tényleg az igazi, maszk nélküli énemet szeretik és nem csak egy felvett szerepet. Azóta nagyon megcsappant a barátságaim száma, de őszintén nem bánom.
Sőt, ma már nagyon óvatosan veszek fel bárkit a listámra, mert már nem a barátságok számában mérem a boldogságot. A legjobb barátaimat inkább már testvéreimnek mondanám. Velük olyan szoros és őszinte kapcsolat alakult ki, hogy tudjuk, bármikor számíthatunk egymásra.
