Címlap / Életmód / Család / A babakelengye leghasznosabb darabjai

A babakelengye leghasznosabb darabjai

5 csillagjegy, aki született vezető: rájuk mindenki hallgat

Egyéb: textil pelenka, fürdőlepedő, babakocsipléd

Az a textil, amiből minden kisbaba körül a legtöbb van, az a textilpelenka. Ezt használjuk az ágyban, párna helyett a baba feje alá, ezzel büfiztetjük evés után. A sterilitást biztosítja, hiszen így a baba nem közvetlenül kerül kapcsolatban például a ruhánkkal, hanem ezen a textilen keresztül. Nagyon fontos, hogy gyakran fertőtlenítsük, magas hőfokon mossuk ki.
A pelenka mellett szerezzünk be olyan fürdőlepedőt, aminek az egyik sarka fejtörlőnek van kialakítva, így azt fürdés után könnyen a baba fejére tesszük és nem csak megszárítjuk, de egyben védjük is a fejét.
Nagyon gyakran lesz szükségünk takaróra, amivel betakarjuk a gyereket. Általában a babakocsiban, utcán fogjuk használni, ezért célszerű nem egyet beszerezni belőle, hiszen ha megpiszkolódik, akkor cserélni kell, mivel közvetlenül érintkezik a baba bőrével.
Következő cikkünkOtthon készített kisbaba ételekNem minegy ugyanis, hogy mik lesznek azok az anyagok, amik segítenek gyermekünknek a növekedésben, fejlődésben. Ételei kiválasztásának ezért a legfontosabb szempontjai a következők. Lehetőleg szezonális zöldségek és gyümölcsök használataEnnek legegyszerűbb és egyben legolcsóbb módja, ha elmegyünk a piacra és ott kiválasztjuk a…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Anyajegy a nyakon: mit árul el rólad a helye?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.