Az anyák megítélésén sok múlhat
De minden ilyen kérdésre jut egy-egy pozitív visszajelzés is. Volt már olyan HR-es, akitől szó szerint azt hallottam, hogy ha két ugyanolyan kvalitású jelentkező közül az egyiknek van gyereke is, inkább fogja őt választani. Szerne az anyák hatékonyabban dolgoznak, jobban szervezik meg az idejüket, nem húzzák fölöslegesen az időt, hiszen a nap végén nekik el kell menniük a gyerekért, és semmi kedvük altatás után még a befejezetlen dolgaikat intézni.
Ezzel a megközelítéssel nekem csak két problémám van. Az egyik az, hogy noha az anyaság olyan kihívás, ami valóban segíthet bizonyos képességeink csiszolásában, természetesen lehet valaki úgy is felelősségteljes, hatékony, precíz és profi a multitaskingban, hogy nem nevel gyereket.
A másik, hogy bármennyire hízelgő is ez a hozzáállás, mégis egy nagyon szomorú dologra épül. Nevezetesen arra, hogy ma Magyarországon még mindig elsősorban a nők feladataként tekintenek a gyereknevelésre. Tőlük várják el, hogy mindenféle különösebb segítség nélkül álljanak helyt egyszerre több szerepben. Olvass még a témában
4 dolog, ami milleniálsként nekem természetes, de örülök, hogy a Gen Z-nek már nem az
A kávé is beleszámít a napi vízfogyasztásodba? Íme, mit mondanak erről a szakértők
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Milyen háziállatot tartasz? Ezt árulja el a személyiségedről
Persze, jó dolog, ha egy munkáltató értékeli ezt, de talán mégis jobb lenne, ha nem kellene úgy néznünk az anyákra, mint egy versenylóra, aki már étlen-szomjan is futott le derbiket, biztosan jó lesz arra is, hogy a kertet felszántsuk vele.
Következő cikkünk10 kereseti lehetőség, ami rövid időn belül passzív jövedelemmé válhat A passzív jövedelem maga a csoda: úgy termeli neked a pénzt, hogy aktívan nem kell vele folyamatosan foglalkoznod. Hogyan lehet ez elérhető számodra?Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






