A név
Huszonévesen négy évig jártunk, majd közös megegyezéssel szakítottunk, mert én utazgattam, ő pedig még élni akart. Nem volt harag és a következő tíz évben is barátok maradtunk, rendszeresen beszéltünk. Egyszer azt mondta, senki nem tud róla többet, mint én, én vagyok a legjobb barátja.
Egy fájdalmas szakítás után megkerestem egy ötlettel.
„Mindketten szeretnénk gyereket és már benne vagyunk a korban, de szinglik vagyunk. Mi lenne, ha lenne egy gyerekünk? Én nevelném, te akkor látogatnád, amikor akarod, vagy ha nem, az sem baj. Én fizetek mindent, neked nincs semmi kötelezettséged, mit szólsz?”
Kért egy hét gondolkodási időt, majd igent mondott, velem pedig madarat lehetett volna fogatni. Hamar teherbe estem, a második lombik sikeres volt. Együtt tervezgettük a kislányunk nevét. Kállai Kamilla mellett döntöttünk, mert azt akartam, hogy alliteráljon. Olvass még a témában
3 könyv, amit idén olvastam, és maradandó hatással volt rám
„Inkább mindenkinek azt mondjuk, hogy Tinderen találkoztunk” – Ismerkedések, amik túl kínosak, hogy bevalljuk őket
Mások megalázásán szórakozunk – tényleg erre valók a tehetségkutatók?
6 növény, amiről azt tartják, hogy a gyógyulást jelképezi
A terhességem alatt olyan szoros lett a kapcsolatunk, hogy már arra gondoltam, lehet a végén egy igazi család leszünk. Aztán eljött a szülés és ő sehol nem volt, nem tudtam elérni. Már a karomban tartottam a babát, amikor jött egy üzenet:
„Ne haragudj, ez nekem mégsem fog menni. És a nevem sem adom neki.”
Majdnem elhánytam magam, olyan rosszul lettem ezektől a soroktól. A kislányom végül az én vezetéknevemet kapta és Szolnoki Szilvia lett.
Hat éve egyedül nevelem és imádom, de sosem gondoltam volna, hogy az „apjában” – azaz a spermadonorában – ekkorát fogok csalódni. Tudom, hogy az ajánlatom az volt, hogyha nem akar, akkor nem vesz részt a gyerek életében, de akkor miért viselkedett lelkes kispapaként kilenc hónapon keresztül?!
Következő cikkünkHatárhúzási pánik: 3 ok, amiért rosszul érzed magad, amikor végre nemet mondaszKimondod a nemet, aztán órákig görgeted vissza fejben a beszélgetést. Vajon túl keményen fogalmaztál? Megbántottad a másikat? Ismerős ez a forgatókönyv? Ha igen, nem vagy egyedül: a pszichológiában ezt a jelenséget gyakran határhúzási szorongásnak nevezik, és sokkal gyakoribb, mint gondolnánk, különösen azoknál, akik…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






