Címlap / Életmód / Egészség / Így állj talpra a nehéz helyzetek után!...

Így állj talpra a nehéz helyzetek után! – Pszichológus szakértő tanácsai

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Minél nagyobb a veszteség, amit az ember elszenved, illetve minél nagyobb horderejű változás után szükséges újra kezdeni, annál hosszabb időt vesz igénybe az a folyamat, hogy újra talpra álljunk, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből, Schrammel Ivett pszichológus, NLPt terapeuta szerint.

– A legnagyobb veszteség egy szerettünk elvesztése, ez esetben a gyász elhúzódhat 1-2 évig is, egészséges esetben, zavartalan gyászfeldolgozás mellett. Ha a feldolgozás valamelyik fázisban elakad, az a folyamat még hosszabb időt vehet igénybe. Ha elvesztettünk egy számunkra fontos valakit, tudnunk kell, hogy bár ő fizikailag már nem része az életünknek, az értékei, melyeket képviselt, melyeket átadott nekünk az együtt töltött idő alatt, velünk maradnak, bennünk élnek tovább – magyarázta a szakember.

Komoly stresszt okozhat a haláleset mellet a válás, a munkahely elvesztése, egy-egy súlyos testi vagy lelki betegség, baleset, műtét elszenvedése is, de stresszt jelentetnek a jelentősebb költözések, a nagykorú gyerekek kirepülése a családi fészekből, és a nyugdíjazás, gyerekek esetében pedig az iskolaváltás is, hiszen minden ilyen esemény változást okoz az életkörülményekben, melyekhez igazodni kell.

Olvass még a témában

– Minden esetben személyiség és szituációfüggő, hogy ki milyen gyorsan tud talpra állni élete nagyobb változásai után: minél stabilabb a személyiség, minél erősebb az úgynevezett pszichológiai immunrendszere, minél hatékonyabb megküzdési stratégiákat birtokol, annál könnyebben és gyorsabban alkalmazkodik a megváltozott feltételekhez – árulta el Schrammel Ivett.

Meg kell találnunk a belső motivációinkat, hogy miért érdemes küzdeni, újrakezdeni: ehhez elengedhetetlen egy pozitív, vonzó, erősen motiváló jövőkép kialakítása.

Erőt ad a korábbi továbblépés emléke

A terapeuta szerint egy-egy lelkileg megterhelőbb esemény után érdemes végiggondolni, hogy hány nehéz helyzeten jutottunk már túl életünk során, és hogy mi segített nekünk akkor.

– Mások is talpra álltak már ilyen nehéz szituációkat követően, az ő példájukból is erőt meríthetünk. Meg kell találnunk a belső motivációinkat, hogy miért érdemes küzdeni, újrakezdeni: ehhez elengedhetetlen egy pozitív, vonzó, erősen motiváló jövőkép kialakítása – tanácsolta a szakértő.

Abban, hogy talpra álljunk, sokat segíthet az elfogadó, megértő, támogató környezet: a családtagok, barátok. Ha ilyen támogató környezettel nem rendelkezünk, és úgy érezzük, egyedül képtelenek vagyunk az újrakezdésre, mindenképp érdemes pszichológus segítségét igénybe venni, aki segít megtalálni a belső motivációinkat, segít aktiválni az újrakezdéshez szükséges belső erőforrásainkat, akinek segítségével szemléletet válthatunk a pszichológus szerint.

Oldalak: 1 2

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/2
Következő»
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!