A tervezéshez fontos, hogy a tervező ‒ akár orvosi készülékről, regényírásról, mentális módszerről, internetes oldalról vagy bármi másról legyen szó ‒ ismerje közönsége igényeit. Hogyan gondolkodnak? Hogyan hoznak döntéseket? Mi készteti őket arra, hogy kattintsanak, vásároljanak vagy megtegyenek bármi mást, amire a tervező rá szeretné venni őket? Mi kelti fel az érdeklődésüket, milyen hibákat követnek el, és miért? Máskülönben nem volna értelme a tervezésnek, az elköltött pénz, idő és fáradság kárba veszne. Susan M. Weinschenk 100 dolog, amit minden tervezőnek tudnia kell az emberekről című könyvében sok-sok kutatási eredményből összegyűjtötte azokat az általános emberi tulajdonságokat, amelyek megkönnyíthetik a tervező munkáját. Cikkünkben ezekből ötöt választottunk ki.
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Véletlen találkozások, amik mindent megváltoztattak
1/5 Periférikus látás és centrális látás
Inkább a periférikus, mint a centrális látás segítségével ragadjuk meg a látottak lényegét. Az evolúciós elmélet szerint őseink közül azok maradtak életben, és azok tudták továbbörökíteni a génjeiket, akik a kovakő pattintgatása és a felhők nézegetése közben is észlelték a periférikus látásukkal, hogy egy oroszlán közeledik feléjük.
Mikor a számítógép képernyőjére nézel, általában a periférikus látásodat használod, hogy egy gyors pillantással felmérd, miről is szól az oldal. Ezért szívesen böngészünk azokon az oldalakon, ahol az oldal szélén szereplő tartalmak kifejezik az oldal célját.
2/5 Elkalandozás
Az időnk 30%-ában elkalandozik a figyelmünk. Olvasol valamit, és azon kapod magad, hogy már harmadszor futsz neki ugyanannak a mondatnak. Ahelyett, hogy megpróbáltad volna értelmezni az olvasottakat, az elméd elkalandozott. Az elkalandozás azért hasznos, mert lehetővé teszi, hogy az agyunk egy része az előttünk álló feladatra koncentráljon, miközben egy másik része egy másik célra összpontosít.
Például vezetés közben az útra figyelünk, de közben azt is végiggondoljuk, hogy mikor álljunk meg tankolni. Csak korlátozott ideig tudunk összpontosítani egy feladatra, ráadásul a figyelmünket gyakran eltereli valami. Azért élvezzük a szörfölést az interneten, mert ilyenkor megélhetjük ezt a fajta kalandozást.
Történetbe ágyazva könnyebben dolgozzuk fel az információkat. „Hadd meséljek el egy történetet!” A történet szó hallatán kíváncsian felemeled a fejedet, és figyelni kezdesz. Az előadásokban legalább egyszer hangozzon el ez a varázserejű mondat. A jól bevált történetmesélési formákat érdemes alkalmazni. Arisztotelész 2000 évvel ezelőtt írta le a történetek alapvető szerkezetét.
A történeteknek három része van: eleje, közepe és vége. A történet elején vázlatosan lefestjük a hallgatóságnak a helyszínt, a szereplőket és az alaphelyzetet vagy konfliktust. A történet középső részében általában különböző akadályok és konfliktusok jelennek meg, amelyeket a szereplőnek meg kell oldania. Többnyire meg is oldódnak, de nem teljes mértékben. A történet végén a konfliktus eléri tetőpontját, majd megoldódik.
Ez csupán a vázlat: a történetbe rengeteg további variációt és cselekményt lehet beilleszteni. A történetek az információk feldolgozásának természetes módját jelentik. A történetek nem egyszerűen szórakoztatnak. Bármennyire száraz információkat kell is átadnod, a történetekkel jobban érthetővé, érdekesebbé és emlékezetesebbé teheted őket.
