Egy közös naptár sokat segít
Az okostelefonok világában már mindig ott van a zsebünkben egy naptár, amit a legtöbb ADHD-s használ is – legalábbis arra, hogy beleírja az eseményeket, biztosan. A problémát azonban vagy az jelenti, hogy ennek ellenére is elfelejtik az eseményeket, vagy csak az utolsó pillanatban jut eszükbe, vagy nem tudják felmérni, hogy egy program mennyi ideig tart, vagy mikor kellene elindulni rá.
Egy megosztott naptár nekünk sokat segített, hogy támogatóbb tudjak lenni a dolgok szervezésében, és sok csalódástól is megkímél.
Ha például csak megkérdezem a páromtól, hogy van-e kedve szerdán 7 órától eljönni velem egy kiállításmegnyitóra, valószínűleg igennel fog válaszolni. De ha ránézek a naptárjára, és látom, hogy 5 órára be van írva egy edzés, tudom, hogy érdemes figyelmeztetnem: sietnie kell majd. Ez lehet, hogy frusztrálni fogja, ha pedig fél óra csúszással kezdi az edzését, nem is fog odaérni. Olvass még a témában
Ezeket felmérve már lehet, hogy belátja, hogy mégsem ér rá szerda este, vagy hogy át kell tennie egy másik időpontra az edzését. Mindkettő sokkal jobb megoldás, mint ha én azért leszek feszült, mert elkésik egy közös programról, ő meg azért, mert rohannia kellett.
Az is sokat segített nekünk, hogy a naptárban az én programjaimat is könnyebben átlátja: így nincs több feszültség abból, hogy harmadjára kell elmondanom, hogy most pénteken lesz az a fontos találkozóm, amiről meséltem neki, vagy hogy vasárnap találkozok a barátnőimmel.
A közös naptár persze igényel némi bizalmat, hiszen a cél az, hogy az időmenedzsmentben tudjak támogató lenni, és nem az, hogy a másik minden lépéséről tudjunk. Hogy mi kerüljön be ebbe a közös naptárba, azt közösen kell eldöntenetek, őszinte, segítő szándékú, nyitott, de a saját határainkat szem előtt tartó beszélgetések során.
