Ismerd a saját határaidat
És ha már határokról beszélünk: az egyik legfontosabb dolog, amit az évek során megtanultam, hogy egy ADHD-non ADHD kapcsolatban a neurotipikus félnek ugyanúgy vigyáznia kell a mentális egészségére.
Még kapcsolatunk kezdetén olvastam egy cikket egy kimondottan neurodivergens-neurotipikus partnerekkel foglalkozó párkapcsolati terapeutától, aki megfogalmazta: ADHD-val élni nagyon nehéz. Még ha működik is a gyógyszer, kialakultak az egészséges szokások és működik az önreguláció, az ADHD akkor is egy plusz csomag, amit az élet minden területén magunkkal kell cipelnünk. A különbség egy ADHD-val élő ember és nem ADHD-s partnere között az, hogy utóbbinak van választása. Ha kilép a kapcsolatból, az ADHD-val járó, őt is érintő nehézségeket maga mögött hagyhatja. Ha viszont marad, elfogadja, hogy ezek innentől az ő életének is a részei.
Kegyetlenül hangzik, de fontos kimondani: nem számít önző dolognak kilépni egy kapcsolatból, ha nem vagyunk boldogok benne, akkor sem, ha ennek az oka a másik neurodivergenciája.
Ha viszont maradunk, nem táplálhatunk haragot vagy megvetést a másik felé egy olyan dologért, ami fölött nincs kontrollja. Ez éppen olyan értelmetlen lenne, mint ha például kerekes székkel közlekedő párunkon kérnénk mindig számon, hogy miért nem jön sziklát mászni velünk.
A másik határainak megismerése és elfogadása mellett azonban ismernünk kell a saját határainkat is. Tudnunk kell, mi az, amire szükségünk van, meg kell találnunk, mik azok a módok, ahogyan a párunk is tud ezekben támogatni bennünket, és világosan meg kell fogalmaznunk, mik az elvárásaink. Olvass még a témában
„Találtam a kocsijában egy tangát, mire azt mondta, egy idegen nő hajította be az ablakán” – Nők mesélnek a legrosszabb férfi-hazugságokról
„Két éve nem nézett rám egyetlen nő sem” – Férfiak, kinek jött be a „ne kergesd a szerelmet és akkor jön magától” dolog?
Miért maradnak boldogtalan kapcsolatban az emberek?
Nő miatt férfi sosem változik meg. Mit kell tudnia egy nőnek 2026-ban a párkapcsolatokról?
Fontos az is, hogy a másik támogatása ne csússzon át parentifikációba, ahol mi kezdjük egyben tartani a párunk életét. Legyen tiszta, hogy mi az, amiben segíteni tudunk, de nem vagyunk érte felelősek.
Mindez szinte biztosan nem fog első nekifutásra menni. Az egyensúly megtalálása sok-sok próbálkozást, és így elkerülhetetlenül sok kudarcot is jelent. Addig azonban, amíg mindketten beleteszünk a kapcsolat működésébe és a másik támogatásába mindent, ami csak tőlünk telik, addig egy ADHD-non ADHD kapcsolat kielégítő, szeretetteljes, és a „hagyományos” kapcsolatoknál akár még tudatosabb is lehet.
