„A válás mentette meg a házasságomat” – Van, hogy el kell engedni, hogy újra rátalálj

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „A válás mentette meg a...

„A válás mentette meg a házasságomat” – Van, hogy el kell engedni, hogy újra rátalálj

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Újrakezdés

Mi aztán tényleg nem kapkodtuk el a házasságot a férjemmel, ugyanis 13 éve voltunk együtt, amikor összeházasodtunk. Másfél évig terveztem a Balin tartott csodaesküvőt – amit tényleg mesésen sikerült – és ezt a felhangolt időszakot egy olyan periódus követte, amikor mindketten leeresztettünk.

Nemcsak az lett a gond, hogy kissé beleposhadtunk a saját kis világunkba, hanem az, hogy – mivel megvolt a papír, hogy férj és feleség vagyunk – már nem tettük már oda magunkat egymásért úgy, mint előtte. Onnantól kezdve természetesnek vettük, hogy a párunk ott van és ott is marad velünk, ez a flegmaság pedig sok veszekedést eredményezett.

Olyannyira, hogy az esküvő után egy éven belül nagy duzzogva el is váltunk. Félévig bírtuk egymás nélkül, akkor írt egy levelet, hogy ő szenved és nem tud nélkülem élni. Felhívtam és zokogva mondtam neki, hogy ugyanígy érzek. Azóta újra együtt élünk és minden rendben, de újabb esküvőt egyelőre nem tervezünk.

Olvass még a témában

Oldalak: 1 2 3 4 5

A cikk folytatódik, lapozz!

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!