Véleménycikk: Schuszter Borka
Mintha a puszta létezésével vállalt volna kockázatot, mintha azzal, hogy van teste, amelyről fényképek készülhetnek, automatikusan hozzájárult volna ahhoz is, hogy mások azt csináljanak vele, amit akarnak. És hiába nem ő követett el semmit, végül mégis neki kellene lehajtania a fejét.
A bosszúpornó az egyik legaljasabb bűn, de a mesterséges intelligencia korában a nőknek még azt a „hibát” sem kell elkövetniük, hogy megbíznak valakiben.
Lena Schilling osztrák európai parlamenti képviselő esete pontosan megmutatja, mennyire beteg logika működik még mindig a nők megítélésében. Schilling fotóiból a beleegyezése nélkül készítettek mesterséges intelligenciával pornográf képeket. Nem ő döntött úgy, hogy ilyen tartalmak készüljenek róla. Nem ő választotta, hogy a külseje a politikai támadások eszközévé váljon. Mégis egy olyan helyzetben találta magát, amelyben a női test ismét fegyverré vált – ezúttal a saját tulajdonosa ellen. Olvass még a témában
Soha többé nem eszel sima krémlevest, ha kipróbálod ezeket a meglepő fűszerpárosításokat
A kislányom dührohamot kapott az iskolában – azt hittem, ismerem a lányomat
Elgondolkodtató és meghökkentő őszi könyvajánló bekuckózáshoz
„Nem tudtam meggyőzni, hogy a tyúknak nem négy lába van” – Tanárok a legviccesebb (és legostobább) dolgokról, amiket valaha hallottak
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






