„A monogámia a szenvedély halála” – Mikor jöttél rá, hogy képtelen vagy az elköteleződésre?

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „A monogámia a szenvedély halála”...

„A monogámia a szenvedély halála” – Mikor jöttél rá, hogy képtelen vagy az elköteleződésre?

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Valakinek a monogámia olyan, mintha minden nap tortát enne: finom, de hamar megunod.

Korán

Már akkor tudtam, hogy „poli” – azaz poliamor, többszerelmű – vagyok, amikor még nem is volt neve ennek a jelenségnek. Vagy lehet, hogy neve volt már, de a köztudatban még egyáltalán nem volt. 15 éves voltam, amikor egyszerre lettem szerelmes az osztálytársamba és a bátyám egyik barátjába. Utóbbival jártam is, de amikor egy nap az osztálytársam hazakísért, végig fogtuk egymás kezét és csókolóztunk. Akkor esett le, hogy mindkettejük iránt vannak érzelmeim, de amikor elmeséltem a barátnőimnek, ők azt mondták, hogy ilyen nincs és ez „helytelen.”

A főiskola utolsó évében találkoztam egy lánnyal, aki megértett. Azt mondta, túl sok szeretet van bennem ahhoz, hogy csak egyetlen embernek adjam és ez a mondat segített elfogadni magam. Szerencsére ma már sokkal elfogadóbb közegben élünk és hat éve felvállaltan élem a poliamor életformát.

Olvass még a témában

Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
Beállítom

Oldalak: 1 2 3 4 5 6

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/6
Következő»
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!