
A szakértő:
Olvass még a témában
Közel sem volt hagyományos, de nem kérhettem volna ennél csodálatosabb lánybúcsút
Melyik szeptemberi szokás hozza el számodra a legnagyobb áttörést? Töltsd ki a tesztet és válaszd ki a saját rituálédat!
A sötét oldalad vagy a szupererőd hatalmasabb? Derítsd ki, milyen vagy legbelül!
„A fiúk már csak ilyenek…” – fiús anyaként látom, hol rontjuk el a gyerekek nevelését, aminek később mindenki issza a levét
Fotó: @a_horgony
Mondhatjuk, hogy a stressz alapvetően mindannyiunk életének természetes része?
Először is fontosnak tartanám tisztázni, hogy pontosan mit is értünk stressz alatt. A stresszhormonként becézett kortizol minden ember szervezetében jelen van, és egyfajta vészjelző funkcióként jelzéseket ad, ha életveszélyben vagyunk.
Ez lehet egy konkrét helyzet, amikor például észlelünk egy bejövő veszélyesnek tűnő ingert, akkor a szervezetünk gondolkodás nélkül elkezdi először az adrenalint, aztán a kortizolt termelni, és ha elmúlik a veszély, akkor visszatér a szervezet a homeosztázis, azaz a nyugalmi állapotába.
Ez a hormon akkor is megjelenik egyébként, ha éhesek vagy álmosak vagyunk, de nem elégítjük ki a szükségletünket. Tehát igen, mindenki életének szerves része ez a fajta stressz, és láthatjuk, hogy ebben a formában értünk van, az életünket védi. Viszont ez a jelzőberendezés nagyon sokszor nem működik szabályozottan, és egészen egyszerűen bekapcsolva marad ez a nyomógomb, mert nem kapcsolódunk a testünkkel és nem vezetjük le a feszültséget. Ilyenkor beszélünk krónikus stresszről, amikor ez az állapot tartósan fennáll a szervezetünkben.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






