Az a fajta magány, ami nem szomorúság
Fontos különbséget tenni, mert sokáig én sem tettem. A magány, amiről beszélek, nem az a fajta, amitől sírni kell, inkább egy strukturális dolog. Az, hogy az élet szűkebb lett, de mélyebb is. Kevesebb ember, de azok, akik maradtak, igaziak. Kevesebb este, de azok, amik megtörténnek, emlékezetesek. Kevesebb zaj, de abban a csendben sokkal jobban hallom, mit akarok.
Ez a fajta magány nem ellensége a boldogságnak. Csak más, mint amit a közösségi médiából, a romantikus filmekből és a húszas éveinkből megtanultunk elvárni. Azt tanultuk, hogy az élet történésekkel teli, és ha nem így van, akkor valami baj van velünk.
A harmincas évek megtanítanak arra, hogy ha mindig tele van a naptáram, az nem egyenlő a jóval.
Hogy egy este egyedül, egy könyvvel, a saját lakásodban, ahol pontosan te döntöd el, hogyan telik az idő, ez is élet. Méghozzá nem kevésbé értékes. Olvass még a témában
Az örök panaszkodók, a kapcsolati drámázók és az életmódguruk: emberek, akiknek nem adok többé teret az életemben
A leghírhedtebb kísértetjárta helyek Magyarországon – egy részük ma is látogatható!
„A férfiak félnek az özvegy nőktől és igazuk van” – özvegyek történetei
Nem csak a sütőtökös programoké az ősz: egy különleges kirándulóhely, amit érdemes felírnod az őszi bakancslistádra
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
