A világ nagyjából két részre osztható a szilveszter éjszaka szempontjából. Vannak, akik már október végén asztalt foglalnak vagy jegyet vesznek az óévbúcsúztató bulira, és vannak, akik olyannyira gyűlölik az év végének még a gondolatát is, hogy ezen az estén kivételesen már hétkor ágyba bújnak, csak minél hamarabb túlessenek a kötelező ünneplésen. Valószínűleg az utóbbi csoport tagjai sem eleve szilvesztergyűlölőnek születtek, csak túl vannak már jó pár félresikerült napon.
A gond valahol ott kezdődik ezzel az ünneppel, hogy minden azt sugallja körülöttünk: ezen az éjszakán hatalmas bulit illik csapni, lehetőleg jó nagy társaságban. De ha már sikerült is túljutnunk az „elmegyünk egy diszkóba táncolni”-korszakunkon, még akkor is ott van az ismerős ismerősének házibulija, ahol a töménytelen alkoholmennyiség mellett egy csomó ismeretlen és ezzel együtt egy meglehetősen kétes kimenetelű éjszaka is garantált. Persze a kétes kimenetel nem feltétlenül rosszat jelent, egyik megszólalónk például évekkel ezelőtt egy ilyen házibuliban ismerte meg a párját. De az ellenkezője is benne van a pakliban, valószínűleg éppen azért, mert a szilveszteréjszakába mindenki más érzésekkel megy bele.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






