Éjjel fél tizenkettőkor ültem a nappali szőnyegén, körülöttem öt tekercs csomagolópapír, egy doboz celluxtekercs és egy halom ajándék, amit még aznap délután vettem a városból hazafelé jövet. A férjem, Gábor, a kanapén ült, a telefonját nézte, időnként felnézett, és megdicsérte, hogy milyen szépen hajtogatom a papír sarkát. Akkor jutott eszembe, hogy ezt csinálom már vagy tizenkét éve, és eddig soha nem kérdeztem meg, miért pont én.
Nem arról van szó, hogy utálnám csomagolni. Volt időszak, amikor kifejezetten szerettem: bekapcsoltam valami filmet a háttérben, kiterítettem a papírokat, és jólesett nézni, ahogy szépen sorakoznak a kész csomagok. De idén valahogy máshogy esett. A két gyerek, Luca és Bendegúz ajándékai mellett ott volt Gábor szüleinek, az öcsémnek és a keresztlányomnak szánt csomag is, és ahogy számoltam, tizenhét darabot kellett becsomagolnom még aznap éjjel, mert másnap reggel indultunk a nagyszülőkhöz.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






