Három idegenvezető mesélte el, milyen turistákkal találkozott a munkája során, és mi volt az a pillanat, amikor már a sokat próbált szakembereknél is elszakadt a cérna.
„Úgy beszélt velünk, mintha a személyzetéhez tartoznánk”

„Több éve vezetek városnéző sétákat Budapesten, és az ember viszonylag hamar megtanulja, hogy nem mindenki ugyanazért érkezik egy idegenvezetésre. Van, aki tényleg kíváncsi a történelemre, más inkább csak néhány jó fotót szeretne, és ezzel sincs semmi baj. De egyszer kaptam egy olyan csoportot, amelynek egyik tagja úgy viselkedett, mintha személyesen neki tartoznánk elszámolással minden percért” – meséli a 39 éves Zita.
„Már az induláskor közölte, hogy túl sokat kell gyalogolni, pedig a program leírásában pontosan szerepelt az útvonal. Később azt kifogásolta, hogy nem állunk meg minden érdekes épületnél, majd amikor megálltunk, sürgetett, mert szerinte túl sok időt töltünk egy helyen. Az éttermi szünetnél külön kérte, hogy válasszak neki asztalt, rendeljek helyette, és intézzem el, hogy hamarabb kapja meg az ételét. Olvass még a témában
Nyílt levél a férjeknek, akik szerint a feleségük „unalmas” lett, mióta anya
„Nem kell neki elmondanod mindent” – Ezért nem egészséges az összes érzésed megosztani a pároddal
Ezt hozza 2026. október 19. a numerológia szerint: kreativitás és életöröm
Párt találni szőnyegbombázással? „Insta szerelmek” hálójában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






