Véleménycikk: Schuszter Borka
Az anyám az az ember, akit manapság talán toxikus optimistának neveznének. Nem azért, mert ne lenne empatikus vagy ne érdekelné, ha valakinek rossz, hanem mert megingathatatlanul hisz abban, hogy minden okkal történik. Ha valami nem sikerül, annak biztosan oka van. Ha valaki kilép az életünkből, akkor valószínűleg azért tett így, mert az univerzum valami jobbat készít elő nekünk. Ha bezárul egy ajtó, majd kinyílik egy másik.
Én pedig minden ilyen mondatnál érzem, hogy egy kicsit közelebb kerülök ahhoz, hogy fejjel menjek neki annak a bizonyos bezáródott ajtónak.
Nem azért, mert ne szeretném azt hinni, hogy a nehézségeknek lehet értelmet adni. Sőt, valószínűleg mindannyian csináljuk ezt valamilyen formában. Ha valami rossz történik velünk, utólag megpróbáljuk összerakni, mit tanultunk belőle, miben változtatott meg minket. Ezzel nincs is semmi baj. Sőt, szerintem kifejezetten hasznos lehet. Olvass még a témában
Tényleg rögtön terápiára kell menni, vagy a szomorúság az élet természetes része?
„Azt hittem, ott hal meg a műtőasztalon” – Sebészek mesélik el a legijesztőbb élményeiket
„A hangjuk, az illatuk, az empátiájuk” – Férfiakat kérdeztünk, mi a kedvencük a nőkkel kapcsolatban
A tudat, ami megelőzi a halált: megjártam az előrehozott gyász csendes poklát
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






