Senki nem mondta el előre. Nem találtam róla cikket, nem figyelmeztetett rá senki az ismerőseim közül, és amikor a húszas éveimben elképzeltem, milyen lesz harminc felett, valahogy ez a kettősség nem szerepelt a fejemben. Azt gondoltam, hogy akkorra már minden a helyére kerül, és bizonyos értelemben igaz is. Csak azt nem tudtam, hogy ugyanaz a folyamat, ami a helyére teszi a dolgokat, mellékhatásként kicsit egyedül is hagy.
Valamikor harmincvalahány után már tudod, ki vagy
Ez az, amire büszke vagyok és amit régebben nem tudtam volna ilyen biztosan kimondani. A harmincas évek azzal járnak, hogy az ember lassan abbahagyja azt a folyamatos belső vitát, amit a húszas éveiben folytat önmagával. Ki vagyok, mit akarok, hova tartok, mit gondolnak rólam.
Ezek a kérdések nem tűnnek el teljesen, de sokat veszítenek az erejükből. Valahogy kialakul egy mag, amihez visszatérsz, és ami nem inog meg attól, ha valaki más dolgot választ, más irányba megy, vagy éppen nem ért egyed veled. Ez szabadság. Méghozzá olyan, amit nem lehet megvásárolni és nem lehet siettetni, csak meg kell élni hozzá elég évet. Olvass még a témában
Mások megalázásán szórakozunk – tényleg erre valók a tehetségkutatók?
A Bakony közepén élek, mégis egy fővárosi mutatta meg, mit nem veszek észre – az első erdőfürdőm tapasztalatai
Válassz egy őszi manikűrt, megmondjuk, milyen karrier illik hozzád!
„Soha nem értek egymáshoz, mégis úgy éreztem, megcsalt” – Az érzelmi félrelépésről meséltek olvasóink
Az, hogy tudom, mi az, amit szeretek, mi az, amit nem, milyen emberekkel töltöm szívesen az időm, és milyenekkel nem, ez a fajta tudás a harmincas évek ajándéka, és ezt komolyan gondolom. Csak éppen ezzel együtt jár valami más is.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
