Jó helyen van, megfelelő méretű, és megfizethető áron jutottam hozzá. Amit viszont nem vettem számításba, az a 42-es ajtó mögött lakó ember, aki azóta is az életem legkiszámíthatatlanabb tényezője.
Eleinte csak apróságok voltak. Éjszaka tíz után zene. Reggel hatkor fúró. A lépcsőházi ajtó, amit soha nem húzott be maga után. Azzal nyugtatgattam magam, hogy türelmesnek kell lennem, mindenki más szokásokkal él, meg kell találni a közös hangot. Aztán rájöttem, hogy ő nem keres közös hangot.
Az első összetűzés
Nem én kopogtam be először, ezt fontos leszögezni, mert sokáig tartottam magam ahhoz, hogy nem akarok konfliktust. Az első összetűzést ő kezdte, azzal, hogy ráragasztott az ajtómra egy cetlit, amelyen az állt, hogy a cipőm a folyosón zavarja. Egy cipő. A saját ajtóm előtt. Visszaírtam egy udvarias cetlit. Elmondtam, hogy megértem, és máshova teszem majd a cipőmet. Azt hittem, ezzel le van zárva. Olvass még a témában
Ez egy jel, hogy átgondold, tényleg normálisak-e a dolgok, vagy csak megszoktad őket
„A szalagavató másnapján egy másik országban ébredtem” – Sztorik, amiket máig nem mertünk bevallani a szüleinknek
Az anyai sikerem valódi jele: amikor a lányomnak már nem lesz rám szüksége
„Csoda, hogy beférsz az ajtón” – Testszégyenítő mondatok, amik egy életre tönkretesznek
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






