Este még minden tökéletesnek tűnt. Gondosan összehajtogattam a pólókat, kategóriákba rendeztem a ruhákat, és elégedetten csuktam be a szekrényajtót. Másnap reggel viszont ugyanaz a jelenet játszódott le, mint már annyiszor: félredobott nadrágok az ágyon, három különböző felső a széken, és az a bizonyos mondat a fejemben: „Nincs mit felvennem.”
Pedig pontosan tudtam, hogy ez nem igaz. A szekrény tele volt. Talán túlságosan is.
Sokáig azt hittem, egyedül vagyok ezzel az érzéssel. Aztán rájöttem: rengeteg nő áll reggelente ugyanígy a ruhái előtt. Nem azért, mert nincs ruhája, hanem mert túl sok minden van mögötte. Fáradtság, megfelelési kényszer, önbizalomhiány, pénzügyi bűntudat, gyors trendek, testkép, és az örök kérdés: „Mit gondolnak majd rólam?” Olvass még a témában
A ciklusod szuperereje: így válhat a hormonális egyensúlyod megbízható életvezetési eszközzé
A fodrász szerint így szárítsd a göndör hajad, ha gyönyörű fürtöket akarsz!
„A férjem egy zacskó chipset csomagolt nekem ebédre” – Fegyverként használt férfi inkompetencia a mindennapokban
Minden nyáron előkaphatod: 10 fonott táska, amit megéri beszerezned, lelőhelyekkel
Nem csak ruhákat vásárolunk
Őszintén hiszem, hogy nincs semmi baj azzal, ha szeretünk vásárolni. Egy új ruha örömet adhat, önbizalmat, inspirációt vagy egyszerűen csak azt az érzést, hogy tettünk valamit magunkért. Nem kell szégyellni, ha valaki szeret öltözködni vagy követi a trendeket.
A probléma talán ott kezdődik, amikor a vásárlás már nem öröm, hanem pillanatnyi megnyugvás lesz. Amikor azért veszünk meg még egy ruhát, mert úgy érezzük, attól majd magabiztosabbak leszünk. Vagy mert egy újabb trend azt sugallja: ami tavaly még jó volt, az ma már kevés.
Közben pedig érdekes módon legtöbbször mégis ugyanazokhoz az alapdarabokhoz nyúlunk vissza. Ahhoz a kényelmes farmerhez. Ahhoz a fekete nadrághoz. Ahhoz a pulóverhez, amiben „önmagunknak” érezzük magunkat.
Mert a kedvenc ruháink sokszor nem a legdivatosabbak, hanem a „legbiztonságosabbak”.
A „nincs mit felvennem” sokszor nem a ruhákról szól
Nálam legalábbis biztosan nem mindig arról szólt.
Régebben sokkal erősebben foglalkoztatott, mások mit gondolnak rólam. Mi lesz, ha valaki megszól? Ha nem elég csinos, nem elég trendi, nem elég nőies az, amit viselek? Ha valaki megjegyzést tesz az alakomra?
Szerencsére ma már jobban kezelem ezt. De azt hiszem, sok nő hordoz magában hasonló bizonytalanságokat. És ilyenkor hiába tele a szekrény, ha éppen saját magunkkal nem vagyunk jóban, egyik ruha sem fogja „megoldani” azt az érzést.
Talán ezért lenne fontosabb egy kicsit több kedvesség egymás felé. Kevesebb ítélkezés. Kevesebb megjegyzés arra, ki mit visel, milyen az alakja, mennyit mutat meg magából vagy mennyire követi a divatot.
Mert sosem tudhatjuk, valaki éppen mekkora belső harcot vív egy egyszerű reggeli öltözködés közben.
A fast fashion gyorsabb, mint amennyire szükségünk lenne rá
Nehéz úgy tudatosnak maradni, hogy közben folyamatosan azt látjuk: mindig kell valami új. Új kollekció, új trend, új „must-have” darab.
A fast fashion pontosan erre épül. Arra az érzésre, hogy lemaradunk, ha nem vásárolunk. Hogy mindig hiányzik még valami.
Közben pedig sokszor nem is a ruháink száma nő, hanem a döntési fáradtságunk. Minél több a választási lehetőség, annál nehezebb reggel dönteni. És annál könnyebben érezzük azt, hogy semmi sem jó igazán.
Ismerős érzés, amikor valaki húsz percig áll a szekrény előtt, majd végül ugyanazt veszi fel, mint múlt héten? Szerintem nagyon is emberi.
Nekem a minimalizmus nem lemondás lett, hanem megkönnyebbülés
Egy idő után rájöttem, hogy nem attól érzem magam jobban, ha még több ruhám van. Hanem attól, ha végre valóban átlátom őket.
Ma már próbálok tudatosabban vásárolni. Nem mindig sikerül tökéletesen, és nem is akarok úgy tenni, mintha soha nem csábítana el egy akció vagy egy szép ruha. De igyekszem egyensúlyt találni.
Időnként átválogatom a szekrényemet. Amit nem hordok, azt eladom vagy eladományozom. Próbálok rendet tartani, mert a környezetemben lévő káosz sokszor a fejemben is káoszt csinál.
És ami talán a legfontosabb: megtanultam jobban figyelni arra, hogy nem kell minden trendet követnem. Ma már próbálom megkérdezni magamtól: tényleg erre a ruhára van szükségem, vagy csak arra az érzésre, amit ígér?
A minimalizmus számomra nem a „kevés ruháról” szól. Hanem arról, hogy azok a darabok maradjanak meg, amelyekben jól érzem magam kívül és belül is.
Talán nem is az a kérdés, hogy van-e mit felvennünk
Hanem az, hogy elhisszük-e: már most is elegek vagyunk.
Mert lehet tele egy szekrény ruhákkal, ha közben folyamatosan bizonyítani akarunk. És lehet meglepően felszabadító néhány jól kiválasztott darab is, ha már nem mások véleménye alapján öltözünk.
Talán a valódi rend nem is a szekrényben kezdődik. Hanem abban a pillanatban, amikor egy nő már nem azért választ ruhát, hogy elbújjon benne, hanem azért, hogy önmaga lehessen.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
