Véleménycikk: Schuszter Borka
A ruhavásárlás, egy új holmi megszerzése dopamint szabadít fel az agyunkban – nem csoda, hogy újra és újra kergetjük ezt az élményt. De mivel a sikerélmény okozta boldogság gyorsan illanó, hamarosan újra a próbafülkében találhatjuk magunkat. A gardróbunk már tele, a globális hőmérséklet pedig egyre csak emelkedik – de a könnyen jövő boldogságról csak nem tudunk lemondani. Mit tehetünk, hogy a kecske is jól lakjon, és a káposzta is megmaradjon?
Imádok vásárolni – ezt ma már nem tagadom, inkább próbálom értelmezni. Sokakhoz hasonlóan nekem is örömet okoz egy jól eltalált darab, egy váratlan „kincs”, vagy akár csak az a pár perc, amikor elképzelem, hogyan illeszkedik majd az életembe az új szerzemény. A különbség talán csak annyi, hogy míg a 2000-es években ezt az egészet könnyedén el lehetett ütni néhány önironikus (és valljuk be, gyakran szexista) viccel, addig ma már nehéz nem észrevenni, mi van a háttérben.
A túlfogyasztás, a pazarlás és az „olcsón sokat” logika ma már nem tűnik ártalmatlan játéknak.
És bár ezt belátom, attól még nem lettem aszkéta. Nem gondolom, hogy az lenne az egyetlen helyes út, ha teljesen lemondanánk minden (vagy a legtöbb) olyan dologról, ami örömet okoz az életben. Valahol mélyen továbbra is hiszek abban, hogy azért vagyunk itt, hogy jól érezzük magunkat. És bár az is igaz, hogy a valódi, tartalmas boldogságot nem egy negyvenedik pár cipőben találjuk meg, azt is gondolom, hogy van az életben elég nehézség, kompromisszum és feszültség. Néha igenis jólesik egy kis gyors öröm. Olvass még a témában
„A gondolataink energiává válnak” – 7 életlecke Cleo Wade bestseller írótól
A hét melyik napján születtél? Így formálta a személyiségedet
Ez az 5 csillagjegy fordulóponthoz érkezett – ha közéjük tartozol, szeptemberig kell cselekedned!
Ezek a léleknyugtató technikák ingyen vannak és rendkívül hatásosak
Számomra a kulcs az egyensúly lett
Nem egyik napról a másikra, inkább lassan, kísérletezve alakult ki. Az egyik legegyszerűbb, mégis leghatékonyabb eszközöm a büdzsé. Van egy havi keretem, és ehhez tényleg tartom magam. Nem rugalmas, nem alkuképes, és főleg nem érdekli, hogy valami épp akciós vagy „mindig is akartam pont egy ilyet”. Meglepően felszabadító érzés, hogy nem kell minden döntést újra és újra végiggondolni: ha belefér, belefér, ha nem, akkor nem fogom megvenni a ruhát, akármennyire van is leárazva „éppen most”.
Emellett igyekszem tudatosabban építeni a gardróbomat. A fast fashion teljes kizárása nálam nem működik – és nem is feltétlenül tartom reálisnak. Inkább keretek közé szorítottam: alapdarabokat veszek ilyen helyeken, ha tényleg szükségem van rájuk. Egy fekete póló, egy fehér trikó vagy egy pár zokni esetében nem érzem indokoltnak a hosszú kutatást vagy a drágább ár megfizetését.
A „különlegesebb” daraboknál viszont más a helyzet. Ha belefér a költségvetésembe, szívesen választok minőségibb, időtállóbb ruhákat olyan tervezőktől, akiknek a munkája számomra értéket képvisel. Ezeket nem impulzusból veszem, hanem átgondoltan – és pont ezért sokkal jobban is kötődöm hozzájuk.
Ami viszont talán a legnagyobb változást hozta, az a turkálók felfedezése. Használtruha boltokban vásárolni egészen más élmény. Egyrészt olcsóbb, ami nem elhanyagolható szempont, másrészt fenntarthatóbb is. De ami igazán meglepett, az az izgalom. Sokkal inkább hasonlít egyfajta kincskeresésre, mint egyszerű vásárlásra. Nem biztos, hogy találok valamit – de ha igen, annak még jobban örülök. És hát éppen ez a dopamin az, amit hajtok.
Nem állítom, hogy teljesen megszűnt a bűntudat. Talán nem is fog. De már nem bénít meg, inkább irányt ad. Emlékeztet arra, hogy a döntéseimnek súlya van – miközben azt is megengedi, hogy néha egyszerűen csak örüljek annak, amit találtam.
