Van egy pillanat, amikor a nap végén már minden zaj elcsendesedik. A feladatlisták kipipálva – vagy épp félig készen –, a vállunk kicsit sajog a fáradtságtól. Ilyenkor sokszor sorozatot néztem vagy céltalanul görgettem a telefonomon. Mostanában viszont inkább megnyitom a térképet.
Ránagyítok egy apró falura, egy hegyre, egy vízparti ösvényre. Képeket nézek, értékeléseket olvasok, elképzelem, merre kanyarodik az út, hol innám a reggeli kávémat, melyik kilátóból nézném a naplementét. És valami átbillen bennem. A térkép fölött ülve könnyebb elhinni, hogy lesz majd másképp.
Egy apró szokás, ami kapaszkodóvá vált
Néhány éve kezdődött az egész. Nyaralások, kisebb kirándulások, rövid hétvégi kiruccanások előtt egyre tudatosabban kezdtem el tervezni. Az online térképek világa beszippantott: nagyítani, utcáról utcára bejárni egy várost, azonnal látni a környék fotóit, értékeléseit – ez már önmagában élmény. Olvass még a témában
Rám írt a férje, én meg csak tépelődöm: a helyzet, amiből nőként csak vesztesen jöhetsz ki
Mágnesként vonzanak és hajthatatlanok: ezért nézhetünk fel a Skorpiókra
„Kövér vagyok és utálom magam” – amikor a társadalom azt várja, de nem megy az önelfogadás
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
Ami kezdetben praktikus előkészület volt, mára mentális eszközzé vált.
Nemcsak információt gyűjtök, hanem jövőt képzelek el. Lehetséges jövőket.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
