Meglepő felfedezést tettek a kutatók
Egy, a Nutrients című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány során kínai és skót kutatók 139 különböző, gyakran fogyasztott élelmiszert vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyek befolyásolhatják a vastagbélrák kialakulását. Az adatokat a brit UK Biobankből nyerték, ahol több mint 118 ezer résztvevő táplálkozási szokásait követték nyomon egy 12 éven át tartó időszakban. Ez idő alatt mintegy 1500 embernél alakult ki vastag- vagy végbélrák.
A kutatás meglepő eredményt hozott: nemcsak az alkohol, de a klasszikus fehér kenyér fogyasztása is szoros összefüggésbe hozható volt a betegség kialakulásával. De van jó hír is: a kutatók nem csak kockázatot jelentő élelmiszereket, hanem védelmet nyújtó tápanyagokat is azonosítottak. Utóbbi csoportba tartozik például az élelmi rost (aminek a jótékony hatásai már régóta ismertek). A kalcium, a magnézium, a foszfor és a mangán is segíthetnek megelőzni a betegséget.
Érdekesség továbbá, hogy ezek a védő hatások főként férfiaknál voltak erőteljesebbek – nőknél nem mutatkozott ilyen egyértelmű kapcsolat. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy nőként ne lenne legalább ugyanolyan fontos egészségtudatos életmódbeli szokásokra törekednünk, az étkezésünket is beleértve. Olvass még a témában
Elfeledett szuperélelmiszerek: 10 szezonális zöldség, amit addig egyél, amíg friss
„A gond az, hogy azt hiszed, van időd…” – 10 kőkemény idézet, ami nem esik jól, de fontos tudni
Ez az éttermi incidens megtanított, hogy néha vita helyett sokkal okosabb a visszalépés
Kívül csillogás, belül csalás: ráláthattam a nagy influenszer-illúzióra
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






