„Azt mondta ronda gyerekei lesznek az exének” – Ekkor határoztam el, hogy szakítani fogok

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Azt mondta ronda gyerekei lesznek az...

„Azt mondta ronda gyerekei lesznek az exének” – Ekkor határoztam el, hogy szakítani fogok

Móka

A srác látott az utcán egy csípőficamos nőt és vigyorogva elkezdte utánozni a mozgását. Amikor mondtam, hogy ez nem vicces, képes volt a szemét forgatva zsörtölődni, hogy nekem nincs semmi humorérzékem. Ott és akkor vége volt az egésznek.

Anyácsai-tó: csend és nádas fél órára Budapesttől

Fütty

A negyedik randin elmentünk egy drága étterembe, ahol csettintgetett az ujjával a pincéreknek. Amikor azt hittem, ennél kínosabb már nem lehet, akkor füttyentett nekik.

Plusz egy fő

Két hónapja voltunk együtt hivatalosan. Én 23 éves voltam, a lány 35, de ez engem nem érdekelt, odavoltam érte. Szívdöglesztően nézett ki, okos volt és vicces, a fellegekben jártam. Aztán egy nap felmentem hozzá és ott volt egy kisgyerek. Egy gyerek, akiről egy szót sem szólt sem az online ismerkedésünk másfél hónapja alatt, sem a járásunk két hónapja alatt sem. Túl azon, hogy 23 évesen túl fiatal voltam a pótapasághoz, azért szálltam ki azonnal, mert árulásnak vettem, hogy egy ilyen fontos dolgot elhallgatott.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/5
Következő»
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Augusztus 12-i napfogyatkozás: mit hoz a csillagjegyednek?
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.