Fájó nyomorban élhettek: látszott a ruhájuk kopottságán, táskáik szakadtságán, hajuk-körmük rendezetlenségén. A kamasz fiú, és a 7 év körüli kislány minden reggel a városszéli buszmegállóban várta, hogy a busz elvigye őket a „nagyvárosba”, - oda, ahol az iskolában oly sok szépről hallanak. - Ma a menzán húsleves lesz ebédre, és rántott szelet burgonyapürével – jegyezte meg halkan a kislány. - Ühüm – nyelt nagyot sóvárogva a fiú, és idegesen dobolni kezdett az ujjaival az előtte lévő ülés háttámláján. - Tegnap apa adott 300 forintot, azt mondta azt vehetünk rajta, amit csak akarunk. – suttogta a lány, és óvatosan kinyitva a tenyerét megmutatta a pénzérméket a bátyjának. - Nekem chips kell, pizzás. Vagy olyan tetoválós nyalóka amilyet Julika kapott tegnap. De lehet, hogy inkább süteményt kellene vennünk belőle. – kezdett el szárnyalni a kislány fantáziája. - … az is lehet, hogy mentolos rágót veszek, úgyis fáj a torkunk. – kis szünetet tartott, majd folytatta - De lehet, hogy mégis jobb lesz, ha egy üdítőt és egy táblás csokit veszünk – és elosztjuk. – mélázott, és lelki szemei előtt sorjáztak is a finomságok. - Nem. – kiáltott fel a bátyja –Én jobbat tudok! Gyere! –ragadta meg karjánál fogva a húgát, és a következő megállónál leszálltak. Mindannyian láttuk hova mennek. A sarki lottózó ajtaja hangosan csapódott be utánuk. Jól mondják: a remény hal meg utoljára.
Fájó nyomorban élhettek: látszott a ruhájuk kopottságán, táskáik szakadtságán, hajuk-körmük rendezetlenségén. A kamasz fiú, és a 7 év körüli kislány minden…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
