Ahogyan az történelmi kérdésekkel gyakran előfordul, több lehetséges válasz is van. Az egyik lehetséges válasz sokak szerint – nem meglepő módon – a puritánokhoz köthető.
1637-ben egy Thomas Morton nevű férfi kiadott egy könyvet Új angol Kánaán címmel. Ez a könyv a konzervatív puritán élet kíméletlen vádja volt, amellyel Morton 1624-ben, Massachusetts-be költözése után találkozott.
Morton a környék megrögzött és zárkózott kultúrájához képest hedonista volt, aki szeretett társaságba járni és – mondjuk úgy – bulizni, legalábbis amennyire bulizni lehetett egy olyan korban, ahol a májusfa körül táncolni kockázatosnak számított. Az amerikai őslakosokkal is barátságos volt, amit a puritánok nem szerettek. Végül kiközösítették a környékről, és később pert indított a kényszerű áttelepítése miatt. Olvass még a témában
Tedd szokássá: Így érdemes jelen lenned a social media felületeken 2026-ban
„Házasodj! Egy jó feleség mellett boldog ember lesz belőled, egy rossz mellett filozófus.” – 10 vicces idézet a történelem legnagyobb (férfi) koponyáitól
Tejútrendszernyi távolságra a komfortzónától – Így vitt az utam egyedül a Kanári-szigetekre
Teszteld magad: Felismered az évezredforduló legnagyobb nyári slágereit egyetlen dalszövegrészletből?
A közösség szemében Morton közvetlen fenyegetést jelentett az életmódjukra. Könyvét a puritán erkölcs elleni totális támadásnak tekintették, ezért betiltották azt – és gyakorlatilag Mortont is. Nem engedték vissza Massachusettsbe, és 1643-ban bekövetkezett haláláig persona non grata maradt.
Egy másik könyv, amit ugyanebben az időben célkeresztbe vettek a puritánok, John Eliot The Christian Commonwealth című politikai elméleti műve volt az 1640-es években, és William Pynchon egy másik puritánellenes írása, a The Meritorious Price of Our Redemption (Megváltásunk érdemi ára) az 1650-es években szintén tiltólistára került.
Időszámításunk előtt is volt példa a betiltott könyvekre
A betiltott könyvekre még ennél is régebbre visszamenőleg találhatunk megdöbbentőbb példákat, bár a definíciót ebben az esetben sajnos ki kellene terjeszteni a szerzők kivégzésére is.
Kr. e. 259 és Kr. e. 210 között Csin Si Huang kínai császár 460 konfuciánus tudóst végeztetett ki úgy, hogy élve eltemette őket – nehezen megtámadható érvelése szerint a szerzőket könnyebb megakadályozni abban, hogy egyáltalán írjanak valamit, ha már halottak.
Kr. e. 35-ben Caligula római császár – aki bizonyára erős erkölcsű ember volt, ha valaha is volt ilyen – nem javasolta az embereknek Homérosz Odüsszeiájának elolvasását, mert az ízelítőt adhatott nekik abból, mit jelent szabadnak lenni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
