Takarító vagyok, élvezem és jól keresek

Címlap / Életmód / Takarító vagyok, élvezem és jól keresek

Takarító vagyok, élvezem és jól keresek

Körbenéztem otthon, szöget ütött a fejembe, hogy mennyi megpróbáltatással jár család, munka, suli mellett a ház kitakarítása, folyamatos harc az elemekkel. Úgy gondoltam, hogy ez bizony másnál sem lehet másként és felcsillant a szemem.
Így hoztam meg a nagy a döntést és feladtam egy hirdetést a neten, hogy magánházakba vállalok takarítást.

Egy hónap KonMari: mit tanultam magamról a rendrakás közben

Már az első 1 órában olyan sokan jelentkeztek a posztomra, hogy nem győztem válaszolni, A és B hét létrehozására volt szükségem. Nagy örömömre egyértelművé vált, hogy sokan szeretnék a házuk rendben tartását letudni úgy, hogy közben nyugodt szívvel végezhessék egyéb teendőiket és ezáltal tehermentesítve érezhessék magukat. Hiszen lássuk be, rengeteg időt és energiát kíván egy ház teljes körű kitakarítása. 

Nyilván ez a megbízás bizalmi kapcsolatot is igényel a tulajok és a takarítók között, hiszen vadidegen embert engednek be a megrendelők a privát szférájukba, így én megtiszteltetésnek éreztem, hogy megadják a bizalmat ismeretlenként is és mivel külsősként egyszerűbbnek éreztem más házánál a rendszer kialakítását, így hatalmas lelkesedéssel vágtam bele és ennek meg is volt a pozitív eredménye.

Olvass még a témában

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Csendes bélgyulladás: 7 testi jel, amit érdemes komolyan venni
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.