Ilyen egy tökéletes önéletrajz 2021-ben. Így tűnj ki a tömegből

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Ilyen egy tökéletes önéletrajz...

Ilyen egy tökéletes önéletrajz 2021-ben. Így tűnj ki a tömegből

Miért fontos, hogy kitűnj a tömegből?

Mindig is lényeges volt, hogy az önéletrajzunk már az első pillantásra feltűnő legyen, de ez most minden korábbinál fontosabb. Megint olyan helyzet állt elő a munkapiacon, hogy rengeteg az álláskereső, de a betöltendő poszt már kevesebb – a munkáltatók ismét előnyhöz jutottak.

Kanállal ette a pörköltet – ezért lett vége a kapcsolatnak

Viszont sok szempontból nekik sem könnyű a dolguk, ugyanis rengetegen vannak, akik kétségbeesésükben, vagy pusztán a szerencséjükben bízva olyan helyekre is elküldik az önéletrajzukat, ami egyébként nem feltétlenül releváns számukra. Ezt a HR-eseknek kellene szűrniük, ám amikor egy-egy beosztásra több száz, vagy akár több ezer jelentkezés érkezik, akkor belátható, hogy nem fogják őket egyesével átnyálazni.

Ezért is olyan lényeges, hogy az önéletrajzod már az első pillanatban megragadó, figyelemfelkeltő, érdekes legyen, hiszen e nélkül valószínűleg odáig sem jutsz el, hogy átolvassák, nemhogy rád keressenek, vagy éppen személyes beszélgetésre hívjanak.

Olvass még a témában

Röviden, tömören és velősen

A korábbiak fényében érthető, miért nincs sikerük továbbra sem az esszészerűen megírt önéletrajzoknak, vagy a túlságosan is elnyújtott, részletekben gazdag beszámolóknak.

Ezek elolvasására nincs idő, kapacitás – ha ilyen az önéletrajzod, akkor valószínűleg az első körben félre fognak tenni.

Önéletrajz és motivációs levél

A jelentkezők közötti szortírozásnak az a lényege, hogy néhány ideálisnak tűnő jelölt kiválasztásra kerüljön, a személyes beszélgetésen pedig majd lesz arra módod, hogy kifejtsd az „apróbetűs részt”. Amikor írod az önéletrajzodat, jelölöd a képességeidet, tulajdonságaidat, vagy akár a korábbi munkahelyeidet, gondold végig, mennyire relevánsak a szavaid!

Hozzátesznek bármit a szakmai előéletedhez? Számít, milyen középiskolát végeztél, vagy ez teljesen lényegtelen? Fontos, hol töltötted a gyakorlatodat, vagy az egyáltalán nem kapcsolódik a megcélzott munkához? Amennyire csak lehet, mentesítsd a sallangoktól, a felesleges információktól a bemutatkozásodat. 

🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Váratlan telefonhívás forgatja fel a nyár végét: 3 csillagjegy érintett
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.