Márciusban hirtelen fenekestül felfordult a világ. Míg 2020 elején még nem okozott gondot, hogy pár óra alatt másik országba vagy akár másik földrészre jussunk, a koronavírus terjedésének hatására a világ legnagyobb országai is pillanatok alatt zárták le határaikat és került mindenki karantén alá. Ahogy bezárkóztunk, a napokból hetek, a hetekből hónapok lettek és kezdett minden átértékelődni.
A korábbi természetesnek tűnő szabadságunk, a családunkkal töltött idő mennyisége és milyensége, de még a természetesnek vett egészségünk is új látásmódot kapott. Nem csoda hát, hogy az új évre valahogy legtöbben már más célokat fogalmazunk meg.
Már nem az a legfontosabb, hogy megvehessük magunknak a legjobb autót vagy a legdrágább szetteket. Inkább az, hogy a családunk egészséges legyen, megmaradjon a munkánk és a szeretteinkkel együtt sikeresen átvészeljük ezt a nehéz időszakot is. Szóval nézzük, hogy alakult át legtöbbünk 2021-as fogadalom listája! Olvass még a témában
Amikor már a mi életünk is rámegy: Meddig kell kitartanunk a függőséggel küzdő rokonok és barátok mellett?
5 kérdés, ami megváltoztatja az életed – Van bátorságod feltenni?
Íme a legfontosabb júniusi névnapok. Milyen személyiségeket predesztinálnak?
„Chilit szívtam az orromba és felmásztam a lámpaoszlop tetejére.” – A depresszió 10 kevésbé ismert jele
Kevesebb külsőség, több önismeret
Az otthon töltött időszakban ráébredhettünk, hogy hiába vagyunk tökéletesek kívül, az nagyon kevés ahhoz, hogy belül rendben legyünk magunkkal, hogy igazán jól érezzük magunkat a bőrünkben külső visszaigazolások nélkül is.
A családon belüli konfliktusokat sem akarjuk már annyira szőnyeg alá söpörni, hiszen minden nap együtt vagyunk, így muszáj a megoldásra törekednünk ezzel kapcsolatban is.
Egyre többen kezdünk önismereti könyveket lapozgatni, esetleg pszichológus, szakember segítségét kérni abban, hogyan tudjuk maximális elfogadni és megszeretni önmagunkat. Hiszen ha foglalkozunk a lelkünkkel, szembenézünk a démonjainkkal, belső harmóniát teremtünk, akkor bárhol is legyünk, még az sem fog zavarni minket, hogy be vagyunk zárva a lakásba vagy hogy a párunk rendetlenséget hagy maga után. Hiszen a belső béke külső békét eredményez.

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






