De pontosan mennyi ideig is marad benne a testedben az anyag, és mikor vagy már teljesen beszámítható egy görbe este után?
Az ember azt hinné, hogy ha elmúlik a másnap (30-on túl ez már kétnapos program is lehet), akkor az azt jelenti, hogy a szervezetből távozott az alkohol, teljesen lebontotta, nyoma sincs a testben. Ez azonban egyáltalán nincs így. Bár vezetni akár már 24 óra után is lehet, az alkohol nyomait akár három hónappal később is ki lehet mutatni a szervezetben.
Ha alkohol kerül az ember szervezetébe, az először a májhoz jut el, ami lebontja azt, és közben különböző méreganyagokkal érintkezik.
Mondani sem kell, hogy ez nem tesz túl jót neki. A hosszú távon nagy mennyiségű alkoholfogyasztás például zsírosítja a májat, és hegesedést is okozhat, ami meggátolja a helyes működésében. A legrosszabb esetben kevesebb vér jut el hozzá, és előbb-utóbb működési zavar lép fel nála, ez pedig akár végzetes is lehet. Olvass még a témában
Anya vagyok, de néha idegennek érzem magam a saját korosztályomban
„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot
Nem leszek népszerű, de kimondom: nem mindenki érdemel második esélyt
Túlmegy a határon vagy szükséges szabályozás? A diákok megjelenését akarja szabályozni az iskolánk
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






