Ura vagyok az életemnek!
Kevés dolog tölti el jobb érzéssel az embert, mint amikor felkapja az edzőcuccát, és nekiindul.
Jó, lehet hogy az ezt megelőző 15 perc, amit izzadó tenyérrel szántunk a kifogások keresésére, vagy az a drámai párbeszéd, amit a belső éneddel folytattál, míg meggyőzted magad, hogy ne maradj otthon még egy részt megnézni a sorozatodból, nem volt ilyen felemelő, de amikor végre győzöl – úgy érzed, kontroll alatt tartod az életedet, felnőttél, felelősségteljes vagy, és tiéd a világ!
A testem egy templom, egy istennő vagyok, és mindig az leszek!
Azok az édes, önbizalommal teli első percek – amikor belelendülsz a gyakorlatokba a nyújtások után, és szinte érzed minden porcikádban, hogy most valami jót teszel magaddal. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. október 13. a numerológia szerint: gondoskodás és szeretet
Nem gondoltam, hogy a szomszédom miatt kell majd „azt a beszélgetést” előbb lefolytatnom a gyerekemmel
Mondjuk ki: a felnőttek sokszor hülyék – és ezért nem nevelem a lányom arra, hogy csak a kora miatt tiszteljen valakit
„Amikor megláttam a katicát, tudtam, hogy a nagyi még mindig itt van” – Szeretteink üzenetei a síron túlról
Lehet, hogy az a második alkalom, hogy nekiálltál az edzésnek, de szinte érzed, ahogy olvadnak a kalóriák, épülnek az izomrostok, és biztos vagy benne, hogy a combod feszesebb, mint két perccel ez előtt volt.
Kirobbanó formában vagy, senki sem állíthat meg, nincs előtted aka… aka… akadály… Miért ilyen nehéz hirtelen a levegő?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






