Sandra Oh – A Grace klinika
A Grace klinika sajátos hangulata új szintre emelte a kórház-sorozatokat, ami nemcsak a főszereplő, Ellen Pompeo érzelmes alakításának volt köszönhető, hanem az erős mellékszereplői gárdának is, akik közül több A-listás színész emelkedett ki. Katherine Heigl és Patrick Dempsey mellett Sandra Oh volt az, akit a legkeresettebb színészek közé katapultált szerepe.
Cristina Yang karakterét olyan átéléssel alakította, hogy Sandrát a Grace klinika befejezése után sem felejtette el a tévé és ma már a Megszállottak Viadala című produkcióban csillogtatja tehetségét. Az amerikai-kanadai színésznő dél-koreai származású és ma már két Golden Globe-díjjal is büszkélkedhet.
Következő cikkünkAz egész országban a kisüzemi sört ünneplik hétvégén Számos új, erre az alkalomra főzött sört is megkóstolhatnak a vendégek május 21-én, szombaton a Nyitott Főzdék Napján, amikor nyílt napon várják az érdeklődőket a magyar kisüzemi főzdék. A programban résztvevő üzemeknél a kóstolás és sörvásárlás mellett lehetőség lesz a főzde működésének, a sörkészítés folyamatának, illetve a…Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






