Amint az idei Oscar-jelölések napvilágot láttak, egy dologból máris nagy botrány kerekedett: 2023-ban ugyanis egyetlen nőt sem jelöltek a „Legjobb rendező” kategóriában. Persze előfordulhatna, hogy igen, ez most pont így adódott, de az Oscar-díj teljes történetében is mindössze hét nőt jelöltek ebben a kategóriában, közülük pedig hárman vihették haza ezt a rangos elismerést. A kitűnő alkotások száma azonban jóval több ennél, és bár jelölést nem kaptak, idén is bőven vannak olyan filmek női rendezőktől, amiket kár lenne kihagynod.
1/5 Volt egyszer egy nyár
A Volt egyszer egy nyár a skót rendező Charlotte Wells debütáló játékfilmje, amely egy apa és lánya sokrétű kapcsolatát mutatja be. A 11 éves Sophie (Frankie Corio) és édesapja, Calum (a szerepért a legjobb színésznek járó Oscar-jelölést kapott Paul Mescal) Törökországba utaznak egy nyári vakációra. A látszólag gondtalannak tűnő utazás azonban valójában a közös életüktől való búcsúzás, Calum ugyanis szakított Sophie édesanyjával, és már csak kevés ideig lesz a lánya mellett. Évekkel később Sophie visszatekint a közös nyaralásukra, és próbálja jobban megérteni, mi is történt akkor valójában.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!