🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/12 Rák
Az év nagy részében azzal kalkulálhatsz, hogy rendben lesz az egészséged, bár előfordulhat, hogy a sok munka miatt nem jut annyi időd a testmozgásra és a kiegyensúlyozott étkezésekre, amennyi ideális lenne. Ennek ellenére is úgy fest, hogy (néhány kisebb nyavalyát leszámítva) egyelőre semmi komollyal nem kell számolnod, de továbbra is fokozottan figyelj erre a drága kincsedre.
5/12 Oroszlán
A saját egészségedet kevésbé kell féltened idén, viszont könnyen lehet, hogy a szeretteid, családtagjaid több törődést igényelnek, mint eddig. Ez nagy terhet róhat a vállaidra, aminek eredménye a te egészségeden is meglátszik majd. Tenned kell azért, hogy módot találj a stressz levezetésére és a túlterheltség legyőzésére, mert ennek eredménye az lehet, hogy te is lebetegszel – erre pedig végképp nincsen szükséged.
Az év eleje meglehetősen döcögősen indul, és ez az egészségedre is rányomhatja a bélyegét. Azonban egy Szűz jegyűhöz méltón, neked továbbra is fontos az egészséged, az erőnléted, ezért a kisebb hullámvölgyeket leszámítva úgy tűnik, nem kell komolyabb gondokkal számolnod. Továbbra is koncentrálj rá, hogy testileg és lelkileg is harmóniában legyél, ami azt jelenti, hogy az esetleges rossz szokásaidtól ideje végleg búcsút venned.