10. Nem a használatot, csak a látványt tartod szem előtt
A szép fürdőszoba jó dolog, de azért mégiscsak használni fogod. Ezért már a tervezéskor gondold végig, hogyan mozogsz benne, mit érsz el könnyen, és melyik tárgynak hol lesz a helye.
A zuhanyzó csaptelepe például ne kerüljön olyan helyre, ahol minden alkalommal be kell állnod a hideg víz alá, mire elindítod. Ugyanígy érdemes figyelned arra is, hogy a törölközőtartó, a mosdó, a tárolók és a konnektorok valóban kézre essenek. Egy fürdőszoba lehet nagyon szép, de ha minden reggel kisebb akadálypályát kell teljesítened benne, hamar kevésbé fogod értékelni a dizájnt.
Következő cikkünkMelyik helyiségbe hány kelvines izzót érdemes választani a jó közérzetért? EláruljukNem mindegy, milyen fény fogad este a hálószobában, milyen alatt főzöl a konyhában, vagy milyen mellett olvasol a nappaliban. A villanykörtéken feltüntetett kelvinérték pontosan azt mutatja meg, milyen színű fényt ad majd az izzó, ez pedig az egész helyiség hangulatára hatással lehet. A túl hideg fény otthonosság helyett…Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






