Kép forrása: AntonMatyukha/Depositphotos.com
A Facebook randifelülete már most 5 országban jelen van, az év végéig pedig további 14-ben nyitja majd meg a kapuit. Arról egyelőre nincs hír, hogy Magyarországra mikor érkezik, de ha sikeresnek bizonyul, jövő év elején biztosan számíthatunk rá.
Az F8-on ezen kívül több más funkciót is bejelentettek, valamint azt is, hogy a Facebook teljesen átalakul majd: a biztonsági botrányok után az adatbiztonságra és a privát szférára helyezi majd a hangsúlyt, egyfajta online nappaliként funkcionálva, ahová csak azt engedünk be, akit szeretnénk. A csoportok nagyobb hangsúlyt kapnak majd, a hírfolyam háttérbe szorul, és a klasszikus kék szín is eltűnik: letisztultabb, könnyebben átlátható lesz a felület, mint korábban. Olvass még a témában
Persze nehéz lesz megszokni, hogy a hosszú évek óta ismert funkciók most más formát kapnak, de egy biztos: nem baj, ha a Facebook egy kicsit a biztonságra is figyel, főleg a 2016-os botrányai után.
Következő cikkünkKiábrándultabb a világ, mint valaha – Legalábbis egy új kutatás szerintHáborúk, menekültválság, terrortámadások, klímaváltozás – úgy tűnik, nem múlnak el nyomtalanul ezek az események, egy statisztikakészítő vállalat szerint ugyanis a tavalyi évben elképesztően szomorú és kiábrándult volt a világ. Az országok boldogságszintjét mérve kiderült, hogy Afrikában van a legnagyobb baj, de a Közel-Kelet…A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






