Címlap / Életmód / Család / Zsebpénzt a gyereknek? Igen, ha...

Zsebpénzt a gyereknek? Igen, ha megtanítod gazdálkodni is!

A pénz önmagában kiváló eszköz a számolási feladatok gyakorlására, tehát már egészen zsenge kortól érdemes megmutatni a gyerekeknek. Itt is igaz, ami általánosságban beválik, hogy minél hamarabb megismeri ezt az eszközt, annál kevésbé lesz misztikus számára és annál nagyobb eséllyel fog tudni természetesen viszonyulni hozzá. Nem mellékes, hogy a felelősségtudat kialakítása is időigényes, tehát érdemes korán kezdeni a gyakorlást.

A 3 legnehezebb anyós csillagjegye

A kezdeti számolási feladatok és a Gazdálkodj okosan! jellegű játékok célja az alapműveletek és a mennyiségi arányok begyakorlása, a játék nyújtotta öröm és sikerélmény kíséretében.

Egy elsős gyerek már nagyon fogja élvezni, hogy a felnőttek beveszik egy ilyen komoly játékba és szívesen számol velünk együtt. Innem már csak egy lépés, hogy kisebb összeget adjunk neki, amivel gazdálkodhat.

Hetente kisebb összeg

Alapszabály, hogy érdemes kicsiben kezdeni és megbeszélni vele, mire szeretné költeni. A zsebpénz ugyanakkor az ő pénze lesz, tehát ne korlátozzuk a szabad felhasználást, de tudjunk róla, hová megy el. Kulcskérdés, hogy a gyermeknek már a kezdetekkor kialakuljon a bizalma és elmondja, hogy mit kezd a pénzzel – ennek később sokkal nagyobb jelentősége lesz. Érdemes hetente kisebb összeggel kezdeni, hiszen egy első osztályos gyermek számára az egy hetes keret a legnagyobb, könnyen átlátható időintervallum.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/4
Következő»
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy üzenet a mosdó szélén: így derült ki az igazság a nyaraláson
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.