Címlap / Életmód / Család / Zsebpénzt a gyereknek? Igen, ha...

Zsebpénzt a gyereknek? Igen, ha megtanítod gazdálkodni is!

A kezdeti számolási feladatok és a Gazdálkodj okosan! jellegű játékok célja az alapműveletek és a mennyiségi arányok begyakorlása, a játék nyújtotta öröm és sikerélmény kíséretében.

Skorpió szezon: 4 csillagjegynek hoz szerencsét az átalakulás ideje

Egy elsős gyerek már nagyon fogja élvezni, hogy a felnőttek beveszik egy ilyen komoly játékba és szívesen számol velünk együtt. Innem már csak egy lépés, hogy kisebb összeget adjunk neki, amivel gazdálkodhat.

Hetente kisebb összeg

Alapszabály, hogy érdemes kicsiben kezdeni és megbeszélni vele, mire szeretné költeni. A zsebpénz ugyanakkor az ő pénze lesz, tehát ne korlátozzuk a szabad felhasználást, de tudjunk róla, hová megy el. Kulcskérdés, hogy a gyermeknek már a kezdetekkor kialakuljon a bizalma és elmondja, hogy mit kezd a pénzzel – ennek később sokkal nagyobb jelentősége lesz. Érdemes hetente kisebb összeggel kezdeni, hiszen egy első osztályos gyermek számára az egy hetes keret a legnagyobb, könnyen átlátható időintervallum.

Bármilyen keveset adunk a gyereknek, rögtön az elején teremtsük meg a gazdálkodás alapjait. Valószínű, hogy a malacperselyt már ismeri, de most kezdjük el komolyan használni, azaz szoktassuk takarékoskodásra. A kevés, amit az elején költőpénznek szánunk, mindenképpen legyen annyi, hogy abból a malacperselybe is jusson.

Olvass még a témában

Ha 500 forintot adunk, abból 50 forint, azaz 10% kerüljön a perselybe. Fontos, hogy ne mi magunk tegyük bele, hanem beszéljük meg a gyerekkel, hogy így marad is pénze és szépen lassan több gyűl, mint amennyit egyszerre elkölt.

Fontos, hogy a kezdetekkor alakítsuk ki benne az ösztönt, hogy ha pénze van, ne költse el mind. Igen, ösztönről beszélhetünk, ugyanis ez később automatizmussá válik és nem lesz ellenére és főként nehezére a takarékosság.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

5 csillagjegy, akivel nem egyszerű a párkapcsolat
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.