Soha nem találtak még nagyobb nyughelyet Görögországban
A két kőszfinxet egy boltív alatt találták, az ókori Amphipolis közelében, és a régészek azonnal meg is kezdték a terület előkészítését, hogy feltárhassák a sírt. Ez nem kis munkát jelent, hiszen maga a nyughely 590 méter széles, ezzel kategóriájában egyedülálló, a valaha talált legnagyobb ősi sírhely Görögországban.
A sír körüli föld nagy részét mostanra eltávolították, és a régészek arra készülnek, hogy feltárják a nyughelyet. Reményeik szerint a kor egyik fontos hivatalnoka feküdhet itt érintetlenül – ez megmagyarázná a sír szokatlan méreteit is. A márvány berakásos díszítés a falakon szintén fontos személyre utal.
Dr. Katerina Peristeri, az ásatást vezető régész azt is elmondta, az ásatási területtől mintegy három kilométerre egy kőoroszlán fekszik, amely lehet, hogy eredetileg a sír tetején állt, őrizve azt az illetéktelen behatolóktól, de körülbelül egy évszázaddal korábban már eltávolították, most pedig magát a sírt is felfedezték. Olvass még a témában
A tyúkól is lehet mutatós! 8 tündéri ól ötlet, ha belevágnál a háztáji tyúktartásba
Te is elrontod? 10 helyesírási baki, amit túl sokan vétenek
Így díszítsd a falad idén karácsonykor! Stílusos dekor ötletek
A Veresegyházi Medveotthonban különleges családi programmal ünnepelhetjük a tavasz közeledtét
(Fotó: archaiologia.gr)
