🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
4/9 Csillagok, csillagok
Apám halála nagyon megviselt. Már két éve nem volt köztünk, nekem mégis iszonyúan hiányzott. Egyik este a folyóparton az égre néztem és azt mormoltam, „Apa, ha jó helyen vagy, küldj egy jelet.” Abban a pillanatban egy fényes hullócsillag húzott el az égen. Lehet, hogy csak véletlen volt, de nekem akkor nagyon nagy szükségem volt erre.
5/9 Nagynéni
13 évesen úgy döntöttem, megölöm magam. Utáltam az életem, nem ment az iskola, nem voltak barátaim, ezért egy nap suli után úgy döntöttem, ha hazamegyek, felakasztom magam és vége lesz a szenvedéseimnek. Éppen hazaindultam, amikor belebotlottam az utcán nagynénémbe, aki közölte, hogy én most segítek neki hazacipekedni. Az úton jót beszélgettünk és még mindig itt vagyok.
Tizenévesen minden kis pénzem sorsjegyekre vertem el. Már kezdett kicsúszni a kezemből az irányítás, ugyanis már több haveromnak is tartoztam pénzzel és hónapok óta nem adtam meg. Tudtam, hogy ez így nem mehet tovább, ezért kértem a Sorsot, hogy hadd nyerjek most az egyszer – és utoljára – egy nagyobb összeget, amiből kifizetem a saram és esküszöm, soha többet nem veszek sorsjegyet. Egy százforintos jeggyel nyertem ötvenezer forintot. Kifizettem a haverokat és soha többé nem tettem próbára a szerencsém, ennek húsz éve.