🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
7/9 A betű
Két éve voltunk együtt a barátommal, de a szüleimnek még nem mertem elmondani, hogy meleg vagyok. Egyik este hazafelé araszolva a dugóban derült égből arra gondoltam, hogyha a következő utcába kanyarodva az előttem lévő autónak lesz ipszilon a rendszámában, akkor aznap este színt vallok. Volt ipszilon, elmondtam és a szüleim támogatóak voltak, csak azt nem értették, miért vártam eddig a vallomásommal.
8/9 Cigi
Éppen a kocsiban füveztünk haverokkal, mikor elmerengtem azon, hogy ezt túl gyakran csinálom (minden nap), ez sehova sem vezet és kellene valami jel, hogy leálljak a fűről. Ekkor haver tekert egyet a rádión és az „Utolsó tánc” című dal csendült fel. Azonnal mondtam a többieknek, hogy nekem is ez volt az utolsó tánc a fűvel. Nevettek, de azóta is tartom, öt éve nem téptem be.
Az egyetemen unatkoztam és egy jelre vártam, hogy otthagyjam az egészet és inkább megalapítsam a saját cégem. Abban a percben megszólalt a tűzriadó hangja és kitereltek minket az épületből, ahova én soha nem tértem vissza és nem bántam meg.